OCR
(4) Ebben az évben a decemvirek szakvéleménye alapján felállították Hercules szobrát saját szentélyében,' a Capitoliumon pedig Gnaeus’ Cornelius egy aranyozott hatosfogatot helyeztetett el, amelynek feliratán feltüntették, hogy consulként adományozta. (5) A curulis aedilisek, Publius Claudius Pulcher és Servius Sulpicius Galba 12 aranyozott pajzsot ajánlottak fel abból a pénzbírságból, amelyet a gabonaüzérektől hajtottak be azért, mert visszatartották gabonakészleteiket. (6) Quintus Fulvius Flaccus plebejus aedilis két aranyozott szobrot állíttatott egy vádlott elítélése után — a két aedilis ugyanis külön emelt vádat? —, tiszttársa, Aulus Caecilius viszont senkit sem tudott elítéltetni. A Római Játékokat háromszor, a Plebejus Játékokat pedig ötször ismételték meg teljes egészükben. (7) Amikor aztán Marcus Valerius Messalla és Gaius Livius Salinator consulok március idusán hivatalba léptek [188], a senazus elé terjesztették az állam, a hadszínterek és a hadseregek kérdését. (8) Aitóliáról és Kis-Ázsiáról semmi újat nem határoztak. Úgy döntöttek, hogy az egyik consul Pisaet és Liguriát, a másik pedig Galliát kapja meg működési területéül. (9) Utasították őket, hogy megegyezéssel vagy sorsolással döntsék el, melyik melyiküké legyen, és mindketten sorozzanak két-két légióból álló új hadsereget, a latin szövetségesek közül pedig hívjanak be mindkét sereghez 15 000 gyalogost és 1200 lovast. (10) Messallának jutott Liguria, Salinatornak Gallia. Ezután a praetorok sorsoltak. Marcus Claudius kapta a városbeliek, Publius Claudius az idegenek jogvitáinak intézését, Quintus Marcius Siciliat, Gaius Stertinius Sardiniat, Lucius Manlius Hispania Citeriort, Gaius Atinius pedig Hispania Ulteriort. 36. (1) A seregekről a következőképpen határoztak. A galliai légiókat, amelyek Gaius Laelius parancsnoksága alatt voltak, iränyitsäk ät Marcus Tuccius propraetorhoz Bruttiumba; (2) a szicíliai sereget bocsássák el, az ott tartózkodó hajóhadat pedig Marcus Sempronius propraetor hozza vissza Rómába. (3) Mindkét Hispániában meghagyták a már ott állomásozó egy-egy légiót azzal, hogy kiegészitéstikre mindkét praetor sorozzon a szövetségesekből és vigyen magäval oda 3000 gyalogost és 200 lovast. (4) Mielőtt az új tisztségviselők elutaztak provinciájukba, a decemvirek testületének nevében minden keresztútnál három napon át könyörgést tartottak, mivel világos nappal nagyjából a harmadik és 1 Talán a Circus Flaminius területén álló, később Sulla által felszentelt Hercules Custosszentély elődjéről van szó. ? A név minden bizonnyal helytelen: Cn. Cornelius nevű consul régóta nem volt Rómában. A tudósok P. vagy még inkább L. Cornelius Scipióra gondolnak. 3 A két aedilis általában egyszerre emelt vádat. 388