OCR
vinciát biztosító római hadvezértől, és nem kíséri római /egazus, akkor mindegyikükkel ellenségként fognak bánni. Ezzel küldték haza az aitólokat. 50. (1) Ezután a consulok előterjesztést tettek a hadszínterek ügyében. A senafus úgy döntött, hogy sorsolják ki egymás közt Aitóliát és Kis-Azsiát, (2) és akinek Kis-Ázsia jut, az vegye át a Lucius Scipio parancsnoksága alatt lévő sereget. (3) Ehhez kiegészítésül megszavaztak 4000 római gyalogost és 200 lovast, valamint a szövetségesek és latinok közül 8000" gyalogost és 400 lovast, hogy ezekkel a csapatokkal folytassa a háborút Antiokhosz ellen. (4) A másik consulnak az Aitóliában tartózkodó sereget ítélték oda, és engedélyezték, hogy kiegészítésül ugyanannyi polgárt és szövetségest sorozzon be, mint tiszttársa. (5) Ugyanez a consul parancsot kapott, hogy szerelje fel és vigye magával az előző évben elkészült hajókat, és ne csak az aitólok ellen vívjon háborút, hanem keljen át Kephallénia szigetére is. (6) Azzal is őt bízták meg, hogy ha az állam érdekének veszélyeztetése nélkül megteheti, jöjjön vissza Rómába a választógyűlés lebonyolítására, (7) mert az évenként hivatalba lépő főtisztségviselők mellett censorokat is kell választani; ha valami visszatartja, értesítse a senatust, hogy nem tud Rómába jönni a választógyűlés időpontjára. (8) A sorshúzás eredményeképpen Marcus Fulviusnak jutott Aitólia, Gnaeus Manliusnak Kis-Ázsia. Ezután a praetorok sorsoltak. Spurius Postumius Albinus kapta a városbeliek és az idegenek jogvitáinak intézését, Marcus Sempronius Tuditanus Siciliat, Quintus Fabius Pictor, Quirinus flamenje Szardiniat, Quintus Fabius Labeo a hajéhadat, Lucius Plautius Hypsaeus Hispania Citeriort, Lucius Baebius Dives pedig Hispania Ulteriort. (9) Sicilia szamara megszavaztak egy légiót és a provinciában tartózkodó hajóhadat, és úgy határoztak, hogy az új praetor a gabonatized kétszeresét hajtsa be a szicíliaiaktól: az egyik felét KisÁzsiába küldje, a másikat Aitóliába. (10) Ugyanennyi gabonát kellett behajtani a szárdoktól is, ugyanannak a két seregnek a részére. (11) Lucius Baebiusnak Hispania Ulteriorba kiegészítésül 1000 római gyalogost és 50 lovast, valamint 6000 latin gyalogost és 200 lovast küldtek. (12) Plautius Hypsaeus 1000 római gyalogost, valamint 2000 latin szövetséges gyalogost és 200 lovast vihetett magával Hispania Citeriorba. Ezen a kiegészítésen felül Hispánia mindkét része egy-egy légióval rendelkezett. (13) Az előző évi főtisztségviselők közül Gaius Laelius megbízatását egy évvel meghosszabbították eddigi seregénél. Szintén meghosszabbitottäk Publius Iunius propraezor megbizatäsät az Etruriäban ällomásozó seregnél és Marcus Tuccius propraetoret Bruttiumban és Apuliában. ! A kéziratok egy részében 6000 áll. 338