OCR Output

az előző követségeknek ez nem sikerült. Azokon a tárgyalásokon ugyanis Szmür¬
na, Lampszakosz, Alexandreia Iróasz és az Európában fekvő Lüszimakheia volt
a vita tárgya. (3) De Lüszimakheiából már ki is vonult a király, így senki nem
mondhatja, hogy vannak még birtokai Európában; a három kis-ázsiai várost
pedig kész átadni, sőt ha vannak egyéb városok, amelyeket a rómaiak fel akarnak
szabadítani a király uralma alól, mert az ő pártjukon álltak, azokat is. (4) Sőt
a király hajlandó a római népnek a háborús költségek felét is megtéríteni. —
(5) Ezek voltak a feltételek. Beszéde további részében a követ figyelmeztette a
rómaiakat: Ne feledjék, milyen változékony az emberélet; mérsékelten használ¬
ják ki szerencséjüket, és ne szorongassák azt, aki balszerencsés helyzetben van!
(6) Korlátozzák Európára birodalmuk területét, amely így is végtelenül hatalmas;
ráadásul ezt is könnyebb volt apránként megszerezni, mint ezután egészében
megtartani. (7) Ha pedig Kis- Ázsiából is le akarnak szakítani egy részt, a király
a béke és egyetértés kedvéért beletörődik, hogy az ő önmérsékletét legyőzi a
rómaiak telhetetlensége; csak a határok ne maradjanak bizonytalanok.

Csakhogy mindaz, amit a követ nyomós érvnek hitt a békekötés mellett, a
rómaiak szemében csekélységnek látszott. (8) Ők elvárták, hogy a király teljes
egészében térítse meg a háború költségeit, (9) ha már ő a felelős annak kitöré¬
séért; továbbá hogy ne csak Ióniából és Aioliszból vonják ki a királyi helyőrsé¬
geket, (10) hanem, ahogy annak idején egész Hellasz visszanyerte szabadságát,
most ugyanúgy Kis-Ázsia összes városának fel kell szabadulnia — ez pedig nem
valósulhat meg másként, csak úgy, ha a király lemond Kis- Ázsiának a Taurosz
hegységig terjedő részéről.

36.

(1) A követ, amikor látta, hogy a haditanács előtt nem tud méltányos feltétele¬
ket elérni, megbízatása értelmében megpróbálta négyszemközt megkörnyékez¬
ni Publius Scipiót. (2) Mindenekelőtt közölte vele, hogy a király kész váltságdíj
nélkül visszaadni a fiát, majd — nem ismerve Scipio jellemét és a római erkölcsöt
— rengeteg aranyat ígért neki és részesedést a teljes királyi hatalomból, éppen
csak a királyi cím kivételével, ! ha segít kieszközölni a békét. (3) Ajánlatára Scipio
így válaszolt:

, Azt, hogy nem ismered sem a római népet, sem engem, akihez küldetésed
szólt, nem is furcsállom annyira, mert látom, hogy annak helyzetével sem vagy
tisztában, akitől jöttél. (4) Ha úgy akartatok volna békét kérni, hogy mi még
aggódunk a háború kimenetele miatt, akkor meg kellett volna tartanotok Lü¬

! Polübiosz tudósítása szerint (XXI. 15. 4) Antiokhosz nem a királyságból, csak annak
jövedelmeiből ígért részesedést Scipiónak. Livius bizonyára félreértelmezte forrását.

324