OCR Output

küldött követek hírül hozták, hogy a királytól semmi támogatást nem várhat¬
nak, végre kinyitották kapuikat, kikötve, hogy ne bánjanak velük ellenségként.
(11) Amikor a csapatok jelvényeik alatt benyomultak a varosba, a praetor kihir¬
dette: azt akarja, hogy katonái megkíméljék a meghódolt városbelieket. Erre
mindenki zúgolódni kezdett: tűrhetetlen, hogy a phókaiabeliek, akik sohasem
voltak hű szövetségesek, inkább mindig ádáz ellenségek, szégyenszemre elke¬
rüljék büntetésüket. (12) Azzal, mintha a praefor parancsot adott volna rá, a
katonák szétszéledtek, hogy kirabolják a várost.

Aemilius először tiltakozott, megpróbálta visszatartani őket, mondván: egy
várost akkor szokás kirabolni, ha elfoglalták, nem pedig ha meghódolt, és még
ilyenkor is a fővezér dönt, nem a katonák. (13) Bosszúvágyuk és kapzsiságuk
azonban erősebbnek bizonyult a fövezer parancsänäl. Erre a praetor kikiältökat
küldött szét a városba, magához hívatott az agorára minden szabad polgárt, hogy
ne essen bántódásuk, és amennyire tőle tellett, szavát minden tekintetben meg¬
tartotta: (14) visszaadta nekik a várost, földjeiket és saját törvényeiket, majd
mivel a tél már közeledett, Phókaia kikötőit választotta hajóhada téli tartózko¬
dási helyéül.

33.

(1) Ez idő tájt a consul, miután átvonult Ainosz és Maróneia területén, értesült
róla, hogy a király hajóhada Müonnészosz mellett vereséget szenvedett, és Lü¬
szimakheiából kivonták a helyőrséget. (2) Az utóbbi hírnek sokkal jobban örült,
mint a tengeri győzelemnek, különösen amikor odaértek, és a város — mintha
csak a sereg bevonulására készült volna — a legkülönbözőbb készletekkel meg¬
rakva fogadta őket, holott ők arra számítottak, hogy hosszú ostrom vár rájuk, és
közben hihetetlen ínséget és fáradságot kell majd kiállniuk. (3) Itt maradtak
állandó táborban néhány napig, hogy megvárják a málha és a gyengélkedők
megérkezését, mert minden thrákiai erődben hátrahagyták azokat, akik kime¬
rültek a betegségtől és a hosszú úttól. (4) Miután ezek mind csatlakoztak a
sereghez, folytatták útjukat, és a Kherszonészoszon átvonulva megérkeztek
a Hellészpontoszhoz.

Itt, mivel Eumenész király mindent gondosan előkészített, úgy keltek át,
mintha barátságos partvidékre tartanának, rendezetten, senkitől sem akadályoz¬
tatva, pedig egyes hajók itt, mások ott értek partot. (5) A rómaiak önbizalma
alaposan megnőtt, amikor látták, hogy nem akadályozzák meg átkelésüket Kis¬

! A két városban Antiokhosz által odatelepített helyőrség tartózkodott (vö. XXXVII. 60.

7), de úgy tűnik, ezekkel nem került sor összecsapásra.

322