lasztják a dolgot, és visszamentek Kórükoszba, ahonnan jöttek. (6) Polüxenidasz,
miután hiába őrködött, szintén visszatért Epheszoszba. Amikor az ellenség
elhagyta a tengert, a római hajók végre átjutottak Szamoszba. (7) Néhány nap
múlva befutott ide a rhodoszi hajóraj is. Hogy úgy tűnjön, csak erre vártak,
azonnal elindultak Epheszosz felé, hogy vagy megvívják a döntő ütközetet, vagy
ha az ellenség kitér az összecsapás elől, rákényszerítsék félelme beismerésére — ez
ugyanis igen fontos volt a városok hangulata szempontjából.
(8) A római hajók arcvonalba fejlődve megálltak az öböl bejáratával szemközt.
Miután senki sem szállt szembe velük, a hajóhad két részre oszlott. Az egyik
lehorgonyzott a tengeren az öböl bejáratánál, a másik pedig partra tette a kato¬
nákat. (9) Ezek széltében végigdúlták a földeket, de amikor rengeteg zsákmá¬
nyukat terelve Epheszosz városfalaihoz közeledtek, kitörést intézett ellenük a
helyőrség parancsnoka, a makedón Andronikosz. Elvette tőlük a zsákmány nagy
részét, és visszakergette őket hajóikhoz a tengerpartra. (10) Másnap a rómaiak
nagyjából félúton csapdát állítottak, és menetoszlopban a város ellen vonultak,
hogy kicsalják a falak mögül a makedón parancsnokot. Mivel azonban éppen
ettől tartva nem merészkedett elő, visszatértek hajóikhoz. (11) A flotta, minthogy
az ellenség szárazon és vízen egyaránt kitért az összecsapás elől, visszaindult
Szamoszra, ahonnan jött.
Innen a praezor elküldte az itáliai szövetségesek és a rhodosziak két-két há¬
romevezősoros hajóját a rhodoszi Epikratész vezetésével, hogy védelmezzék a
Kephalléniai-szorost, (12) amelyet a spártai Hübrisztasz és kephalléniai embe¬
rei veszélyeztettek kalózkodásukkal, lehetetlenné téve az Itáliából érkező szál¬
lítmányok átjutását.
14.
(1) Epikratész Peiraieuszban találkozott a hajóhad új parancsnokával, Lucius
Aemilius Regillusszal. (2) 2) Ő a rhodosziak vereségének hírére, mivel neki magá¬
nak csak két ötevezősoros hajója volt, visszavitte magával Kis-Ázsiába Epikratészt
négy hajójával együtt;! elkísérték az athéniak nyitott hajói is. (3) Az Égei¬
tengeren át Khioszra hajózott. Késő éjszaka megérkezett oda Szamoszról a
rhodoszi Timaszikratész is két négyevezősorossal. Amikor Aemilius elé vezették,
kijelentette, hogy védelmi feladattal küldték ide; ez a partszakasz ugyanis ve¬
szélyessé vált a teherhajók számára, mert a Hellészpontoszból és Abüdoszból