szinte menekülésszerűen özönlöttek a hajókra, látva, hogy a szárazföld és a
tenger felől egyaránt körülfogták őket.
(10) Pauszisztratosz úgy vélte, hogy menekülésük egyetlen lehetősége, ha
kitörnek az öböl bejáratán át, és kijutnak a nyílt tengerre. Ezért mihelyt látta,
hogy emberei mind a hajókon vannak, parancsot adott, hogy kövessék, és gyors
evezőcsapásokkal elsőként indult el az öböl kijárata felé. (11) Már-már átjutott
a szoroson, amikor Polüxenidasz három ötevezősorosa bekerítette. Hajója a
döfőorroktól meglékelve süllyedni kezdett, a védőket lövedékek árasztották el, és
köztük hősies harc után Pauszisztratosz is halálát lelte. (12) A többi hajót részben
még az öbölben, részben már az öböl előtt elfogták, némelyik pedig már akkor
Nikandrosz kezére jutott, miközben eloldozták a szárazföldtől. (13) Csak öt
rhodoszi és két kószi hajó menekült meg, amelyek két, az orrukból előrenyúló
rúdra függesztett vasedényekben nagy lánggal égő tüzet vittek:! a lobogó lángok
keltette rémületet kihasználva utat törtek maguknak a hajók zárt alakzatán ke¬
resztül. (14) Az erüthraibeli háromevezősorosok, miután Szamosztól nem mesz¬
sze szembetalálkoztak a menekülő rhodoszi hajókkal, amelyek támogatására
jöttek, visszatértek a Hellészpontoszhoz, a rómaiakhoz.
(15) Ekkoriban foglalta el Szeleukosz árulás révén Phókaiát: a város egyik
kapuját az őrség kinyitotta előtte. Ezután félelemből hozzá pártolt Kümé és az
ottani tengerpart több városa is.
12.
(1) Miközben Aioliszban ez történt, Abüdosz jó néhány napig tűrte az ostrom¬
zárt, mivel falait királyi helyőrség védte. (2) Mostanára azonban mindenki be¬
lefáradt, ezért a tisztségviselők Philótasznak, a helyőrség parancsnokának az
engedélyével tárgyalni kezdtek Liviusszal a város átadásának feltételeiről. Csak
abban nem tudtak megegyezni, hogy a királyi csapatok fegyveresen vagy fegy¬
vertelenül vonulhassanak-e el. (3) Erről folyt a vita, amikor megérkezett a rho¬
doszi hajóhad vereségének híre, mire a rómaiak inkább hagyták az egészet.
(4) Livius, mivel aggódott, hogy Polüxenidasz a nagy sikeren felbátorodva meg¬
támadhatja Kanainál tartózkodó hajóhadát, feladta Abüdosz ostromát és a
Hellészpontosz ellenőrzését, és vízre bocsátotta Kanainál partra vont hajóit;
Eumenész pedig Elaiába ment.
(5) Livius az egész hajóhaddal, amelyhez két mitülénéi háromevezősorost is
csatolt, elindult Phókaia felé. Amikor hallotta, hogy ezt erős királyi helyőrség
védelmezi, és nincs messze onnan Szeleukosz tábora, (6) végigdúlta a tenger¬
! Ez a megoldás Pauszisztratosz saját fejlesztése volt.