OCR
(5) Több napig tartó vita után végül úgy döntöttek, hogy nem adják meg nekik a békét, de nem is tagadják meg tőlük. Két lehetőséget terjesztettek eléjük: vagy beleegyeznek, hogy a senazus saját belátása szerint döntsön róluk, vagy pedig fizetnek 1000 talentumot, és vállalják, hogy ugyanazok lesznek a barátaik és az ellenségeik, mint a rómaiaknak. (6) Hasztalan próbálták megtudni, hogy miben kell a senatus döntésére bízniuk magukat, semmilyen egyértelmű választ nem kaptak. Így békekötés nélkül küldték el őket, azzal az utasítással, hogy még aznap hagyják el a Várost, 15 napon belül pedig Itáliát is. (7) Ezután a consulok működési területéről kezdtek tárgyalni. Mindketten Hellaszra vágytak. Laeliusnak nagy befolyása volt a senazusban, ezért amikor a senatus felszólította őket, hogy sorsolással vagy közös megegyezéssel döntsék el a provinciák sorsát, ő kijelentette: illendőbb volna, ha a döntést a sorsolás helyett az atyák ítéletére bíznák. (8) Scipio erre azt válaszolta: mérlegelni fogja, hogy mit tegyen. Egyedül öccsével beszélte meg a dolgot, aki azt tanácsolta, hogy nyugodtan engedje át a senazusnak a döntést. Erre közölte tiszttársával, hogy javaslata szerint fog cselekedni. (9) Míg a senazus az indítvány hatására felajzott hangulatban készült a várható összecsapásra — ez a fordulat ugyanis újszerű volt, vagy a hasonló esetek az idők folyamán feledésbe merültek —, Publius Scipio Africanus felajánlotta, hogy ha az atyák testvérének, Lucius Scipiónak juttatják a görög hadszínteret, ő is vele tart mint /egazwsa. (10) Ez a nagy tetszéssel fogadott nyilatkozat elejét vette a vetélkedésnek. Mindenki kíváncsi volt, hogy Antiokhosz királynak jelent-e komolyabb segítséget a legyőzött Hannibal, vagy a consulnak a győztes Africanus és a római légiók; ezért majdnem egyhangúlag úgy döntöttek, hogy Scipio kapja meg Hellaszt, Laelius pedig Itáliát." 2. (1) Ezutän a praetorok sorsoltäk ki a működési területeket. Lucius Aurunculeius kapta a värosbeliek, Gnaeus Fulvius az idegenek jogvitáinak intézését, Lucius Aemilius Regillus a hajóhadat, Publius Iunius Brutus Etruriát, Marcus Tuccius Apuliät &s a bruttiusokat, Gaius Atinius Sziciliät. (2) Majd a consulnak, akinek a görög hadszinteret odaiteltek, räadäskent ahhoz a két légióhoz, amelyeket Manius Aciliustól kellett átvennie, a római polgárok közül 3000 gyalogost és 100 lovast, a latin szövetségesekből 5000 gyalogost és 200 lovast adtak, (3) és ' Cicerénal (Philippicdk XI. 17) fennmaradt egy mäsik hagyomäny a hadszinterek odaiteléséről, amely jobban összhangban áll Laeliusnak a Scipiók iránti töretlen hűségével. Eszerint a sorshúzás L. Scipiónak juttatta volna Hellaszt, de a senazusnak (amelyben ekkor valószínűleg nem a Scipiók hívei voltak többségben) kétségei voltak az ő képességeit illetően, ezért akarta inkább Laeliusra bízni a feladatot. Ekkor lépett közbe P. Scipio. 292