OCR
nyitott és döfőorros, részben döfőorr nélküli, felderítésre szolgáló — hajóval átkelt Déloszra. 43. (1) Acilius consul ekkoriban ostromolta Naupaktoszt. Liviust Délosznál néhány napig késleltette az ellenszél — ez a legviharosabb rész a Küklaszok között, amelyeket kisebb-nagyobb tengerszorosok választanak el egymástól. (2) Polüxenidasz, amikor a többfelé elhelyezett felderítőhajók révén értesült arról, hogy a római hajóhad Délosznál tartózkodik, futárokat küldött a királyhoz. (3) Ő erre abbahagyta a Hellészpontosznál folyó előkészületeket, és amilyen gyorsan csak lehetett, visszatért Epheszoszba döfőorros hajóival. Azonnal haditanácsot hívott össze: megkockáztassanak-e egy tengeri ütközetet? (4) Polüxenidasz azon a véleményen volt, hogy nem szabad késlekedniük, és mindenképpen vállalniuk kell a csatát, mielőtt még Eumenész hajóhada és a rhodoszi hajók egyesülnének a rómaiakkal. (5) Így még nagyjából egyenlő számúak lesznek, de minden egyéb téren övék a fölény, mind a hajók gyorsaságát, mind a segédcsapatok sokféleségét tekintve. (6) Hiszen a római hajók eleve szakszerűtlenül épültek, ezért nehezen mozognak; ráadásul még tartalék készletekkel is meg vannak terhelve, mivel ellenséges föld felé tartanak. (7) Saját hajóikon viszont a katonákon és fegyvereken kívül nem lesz egyéb súly, hiszen békés hátországot hagynak maguk mögött. Az is nagy előny számukra, hogy ismerik a tengert, a partokat és a széljárást, amelyek mind meg fogják zavarni az errefelé járatlan ellenséget. — (8) Javaslatával mindenkit meggyőzött, hiszen nemcsak tanácsot adott, de készen állt arra, hogy ezt meg is valósítsa. Két napot töltöttek a felkészüléssel, majd 200 kisebb méretű hajóval, amelyek közül 70 emelt fedélzetű volt, a többi pedig nyitott, elindultak Phókaiába. (9) Amikor itt a király hírét vette a római hajóhad közeledésének, eltávozott a Szipülosz melletti Magnésziába, hogy megszervezze szárazföldi csapatait; ő maga ugyanis nem szándékozott részt venni a tengeri ütközetben. A hajóhad Erüthrai kikötője, Kisszusz felé vette útját, (10) arra számítva, hogy ott jobb helyzetben várhatja az ellenséget. (11) A rómaiak, mihelyt elültek a több nap óta fúvó északi szelek, elindultak Déloszról Phanaiba, Khiosznak az Égei- tengerre néző kikötőjébe. Itt visszafordultak a város felé, élelmet vettek fel, majd áthajóztak Phókaiába.! (12) Eumenész útnak indult a hajóhadához Elaiába, majd néhány nappal később 24 emelt fedélzetű és valamivel több nyitott hajóval ismét csatlakozott Phókaiában a tengeri ütközetre készülődő és felszerelkező rómaiakhoz. ! Phókaia ekkor megadta magát a rómaiaknak (vö. XXXVII. 32. 9). 288