OCR Output

(7) Ezután Manius Acilius consul a senatus határozata alapján kérdést intézett
a fetialisok testületéhez: mindenképpen magával Antiokhosz királlyal kell-e
közölni a hadüzenetet, vagy elég, ha az egyik helyőrségének jelentik be; (8) illet¬
ve szerintük szükséges-e az aitóloknak külön is háborút üzenni, és a hadüzenet
előtt fel kell-e mondani velük szemben a szövetséget és barátságot.

(9) A fetialisok azt válaszolták, hogy már korábban, amikor Philipposz ügyé¬
ben kérdezték meg őket, eldöntötték a kérdést: teljesen mindegy, hogy a had¬
üzenetet személyesen a királynak adják-e át vagy valamelyik helyőrségének.
(10) A barátság felmondása pedig véleményük szerint már megtörtént, amikor
az aitólok a római követek többszöri követelésére sem tartották méltányosnak,
hogy akár jóvátételt, akár kártérítést adjanak. (11) Az aitólok már előbb meg¬
üzenték a háborút, amikor erőszakkal elfoglalták Démétriaszt,? a rómaiak szö¬
vetségeseinek városát, (12) szárazon és vízen ostromolni kezdték Khalkiszt,!
és áthívták Európába Antiokhosz királyt, hogy indítson háborút a római nép
ellen.

(13) Miután megtettek minden szükséges előkészületet, Manius Acilius cozsu/
elrendelte, hogy azok a katonák, akiket Lucius Ouinctius besorozott, illetve a
szövetségesek és a latinság állított ki az ő parancsára, és most vele kell tartaniuk
a hadszíntérre, továbbá az I. és III. légió katonai ribunusai mindannyian Brun¬
disiumban gyülekezzenek május idusán. (14) Ő maga május 3-án hagyta el a
Várost hadvezéri köpenyben, és ugyanezekben a napokban utaztak el a praetorok
is provinciájukba.

4.

(1) Ekkoriban érkeztek meg Rómába a két király, Philipposz és Ptolemaiosz
követei. Philipposz segédcsapatokat, pénzt és gabonát ígért a háborúhoz; (2) az
egyiptomi uralkodótól pedig 1000 font arany és 20 000 font ezüst érkezett,
(3) de a rómaiak ebből semmit sem fogadtak el. Köszönetet mondtak a két ki¬
rálynak, és bár mindkettő megígérte, hogy teljes haderejükkel Aitóliába vonul¬
nak és részt vesznek a háborúban, Ptolemaiosz segítségét nem vették igénybe.
(4) Philipposz követeinek azonban azt a választ adták, hogy hálára kötelezi a
senatust és a római népet, ha nem hagyja cserben Manius Acilius consult.

! Az aitólok 211-ben kötöttek szövetséget a rómaiakkal, és bár közben Philipposzhoz
pártoltak, a szövetséget hivatalosan még egyik fél sem mondta fel.

2 A II. makedón háború előtt (XXXI. 8. 3).

3 V6. XXXV. 34. 5-12.

# V6. XXXV. 37. 4-38. 14, 46., 50-51.

252