OCR
sőt véneik tanácsa a gyermekeikkel és a parancsnokok a lovassággal együtt, összesen 1500-an, meg is adták magukat a consulnak. (4) A mäsik consul vegigpusztította a ligurok földjét, több erődjüket elfoglalta, ahol nemcsak a legkülönfélébb zsákmány és foglyok jutottak a kezére, de jó néhány, az ellenség fogságába került polgárt és szövetségest is kiszabadított. (5) Senatusi és néphatározat alapján ugyanebben az évben co/oniát alapítottak Vibóban,? ahová 3700 gyalogos és 300 lovas települt át. (6) Letelepítésüket Quintus Naevius, Marcus Minucius és Marcus Furius Crassipes ¢riumvirek intézték. A gyalogosok fejenként 15 iugerum földet kaptak, a lovasok ennek kétszeresét. A terület utoljára a bruttiusok birtokában volt, akik a görögöktől vették el. (7) Rómában egyszerre két esemény keltett rendkívüli rémületet. Az egyik tartósabb volt, de kevésbé megrázó: 38 napon át rengett a föld. A 38 nap alatt az aggodalom és félelem miatt minden hivatalos tevékenység szünetelt, majd a jelenség elhárítására háromnapos könyörgést tartottak. (8) A másik esemény viszont nemcsak alaptalan ijedelmet, de sokaknak komoly anyagi kárt is okozott. Tűzvész tört ki a marhavásártéren, amely egy napon és egy éjszakán át tombolt a Tiberisre nézé épületek között; az összes bolthelyiség a lángok martaléka lett a bennük lévő értékes árukkal együtt. 41. (1) Az év már a vége felé közeledett, és napról napra komolyabbá váltak az Antiokhosz-féle háborúról szóló hírek és velük az atyák aggodalma is. (2) Ezért tárgyalni kezdtek az újonnan kijelölt főtisztségviselők működési területéről, hogy mindenki odaadóbban készüljön a maga feladatára. (3) Ugy döntöttek, hogy a consuloknak Itália lesz a működési területe, valamint az, amit majd a senaZus kijelöl — mindenki tudta, hogy ez az Antiokhosz király elleni háborút fedi. (4) Annak a számára, akinek ez utóbbi jut, a római polgárok közül 4000 gyalogost és 300 lovast, a latin szövetségesekből pedig 6000 gyalogost és 400 lovast szavaztak meg. (5) Lucius Quinctius consult utasították a sorozás végrehajtására, hogy ne legyen fennakadás emiatt, és az új consu/ azonnal elindulhasson a senatus által kijelölt helyre. | (6) A praetorok provinciáiról is döntöttek. Ugy határoztak, hogy az elsőként kisorsolt praezor kapja mind a városbeliek, mind a polgárok és idegenek közti jogviták intézését, a második Bruttiumot, a harmadik a hajóhadat, amellyel oda ! Az elbeszélés valószínűleg a XXX1. 21. 7-22. 4-ben leírt események másik forrás alapján történt feldolgozása. 2 Vö. XXXIV. 53. 2. 238