Seite 232 [232]
OCR
Ouinctiusnak egész Hellasz érdekében tett szolgálataira: (13) nehogy elhamarkodott döntéseikkel meggondolatlanul felborítsák ezt a szövetséget, mert a forrófejű, vakmerő döntések csak első látásra gyümölcsözőek, de végrehajtásuk már nehéz, eredményük pedig gyászos. A római követek, köztük Titus Ouinctius, itt tartózkodnak a közelben. (14) Amíg nem született semmiféle döntés, inkább szóban tárgyalják meg velük a vitás kérdéseket, semhogy vészterhes háborúra fegyverezzék Ázsiát és Európát. 33. (1) A felforgatásra szomjas tömeg teljesen Antiokhosz pártján állt, és úgy vélték, a rómaiakat nem is szabad a gyűlés elé engedni. A vezetők közül főképpen az öregebbek érték el tekintélyükkel, hogy a gyűlés fogadja őket. (2) Ouinctius, amikor az athéniak értesítették erről a határozatról, úgy gondolta, el kell mennie Aitóliába: (3) vagy elér valamit, vagy az egész világ tanú lesz rá, hogy a háborúért az aitólokat terheli a felelősség, a rómaiak pedig jogosan, sőt szinte szükségszerűen ragadnak majd fegyvert. (4) Érkezése után a gyűlésen először arról beszélt, hogyan kezdődött az aitólok és a rómaiak szövetsége, és hogy az aitólok hányszor szegték meg a szerződéskötéskor tett esküjüket. Majd néhány szóban megemlékezett a városok jogi helyzetéről, amelyekről a vita folyt. (5) Ha az aitélok — mondta — ennek ellenére úgy vélik, hogy vannak jogos követeléseik, mennyivel tisztább dolog lett volna követeket küldeni Rómába, akár vitát akarnak indítani, akár kéréssel fordulni a senatushoz, (6) ahelyett hogy mint valami gladiátoredzők, egymásnak uszítják a római népet és Antiokhoszt, akiknek a küzdelme megrázkódtatja majd az egész világot, és pusztulásba sodorja Hellaszt? Ráadásul a háború pusztítását senki sem fogja hamarabb megérezni, mint azok, akik okozták. (7) A római vezér szinte jóslatként elhangzott szavai süket fülekre találtak. Ezután Ihoasz és párthívei, akiknek beszédeit egyhangú lelkesedéssel fogadták, (8) keresztülvitték, hogy el se halasszák a gyűlést, hanem ott, a rómaiak orra előtt hozzák meg a határozatot, amellyel behívják Antiokhoszt, hogy szabadítsa fel Hellaszt, és döntőbíráskodjon az aitólok és a rómaiak között. (9) Ezt a kihívó határozatot szíratégoszuk, Damokritosz még egy külön sértéssel is tetézte." Amikor Quinctius elkerte tőle ezt a határozatot, ő a férfiú méltóságát csöppet sem tisztelve kijelentette, (10) hogy most sürgősebb dolga van, de a határozatot és a választ hamarosan megadja majd Itáliában, ha tábora a Tiberis partján áll. (11) Ekkora eszeveszettség szállta meg ekkoriban az aitól népet és tisztségviselőit. ! Damokritosz kesöbbi sorsäröl läsd XXX V]. 24. 12, XXXVII. 46. 5. 231
