OCR
szerezni, hol talál takarmányt és fát?" Másnap, amikor felszedik a tábort, melyik útvonal lesz a legbiztonságosabb, és hogyan rendezi majd el a menetet? (7) Kora ifjúságától kezdve ilyen kérdések és töprengések kötötték le gondolatait, úgyhogy ebben a témában nem lehetett neki újat mondani. (8) Most mindenekelőtt megállította a menetet. Aztán a krétai segédcsapatokat és az úgynevezett tarentumi lovasokat, akik két-két lovat vezettek száron, a menet élére rendelte, a lovasságnak meghagyta, hogy kövesse őket, és elfoglalt egy sziklát egy hegyi patak fölött, ahonnan biztosíthatták a vízellátást. (9) Itt összegyűjtötte és fegyveres őrséggel vette körül az összes málhát és az egybeterelt lovászokat, és amennyire a terep adottságai engedték, erődített tábort emelt. A sziklás és egyenetlen terepen nem volt könnyű felállítani a sátrakat. (10) Fél mérföldnyire voltak az ellenségtől. Mindkét sereg ugyanabból a patakból vett vizet könnyűfegyverzetű fedezet mellett. De még mielőtt ütközetre került volna sor, ahogy az egymás közelében táborozó ellenfelek között szokásos, leszállt az éjszaka. (11) Nyilvánvaló volt, hogy másnap csatát kell vívniuk a patak mellett a vízhordók védelmében. Ezért Philopoimén éjszaka egy völgyben, ahová az ellenség már nem látott el, annyi kispajzsos katonát rejtett el, amennyi csak észrevétlenül meg tudott ott bújni. 29. (1) Hajnalban a krétai könnyűfegyverzetűek és a tarentumi lovasok a patak partján csatába bocsátkoztak az ellenséggel. A krétaiak parancsnoka a közülük való Télemnasztosz volt, a lovasok élén a megalépoliszi Lükortasz? állt. (2) Az ellenség vízhordóit szintén krétai segédcsapatok és tarentumi típusú lovasság fedezte. A viadal jó ideig kétesélyes volt, mivel mindkét oldalon hasonló származású emberek és azonos fegyvernemek küzdöttek. (3) Amint azonban folytatódott a küzdelem, a zürannosz segedcsapatai kerekedtek felül, nemcsak mert létszämfolényben voltak, hanem mert Philopoimén utasította a parancsnokokat, hogy némi ellenállás után futamodjanak meg, és csalják az ellenséget a leshely közelébe. Azok hanyatt-homlok tódultak a menekülők után; aztán a völgykatlanban a legtöbbjük már megsebesült vagy elesett, mire észrevette volna az elrejtőzött ellenséget. 1 Így nevezték a könnyűlovasok egy bizonyos fajtáját, amely több diadokhosz-állam hadseregében is használatos volt. A tarentumi lovasok kerek pajzzsal és gerelyekkel voltak felszerelve, így elsősorban távolsági harcmodorra, előcsatározásokra voltak alkalmasak. A megjelölés ebben a korban már nem a lovasok származására, hanem csak a fegyvernem tarentumi eredetére utal. ? Lükortasz (a történetíró Polübiosz apja) tehát ekkor bipparkloszi tisztséget töltött be az akhäj szövetségben, ami rangban a szzíratégosz után következik. 226