OCR
(11) Ezutän Tegeäban vonta össze seregét, és ugyanide hívta gyűlésbe az akhájokat és szövetségeseiket. Ezen az épeiroszi és akarnaniai elöljárók is jelen voltak. (12) Itt úgy határozott, hogy — mivel emberei a szégyenletes tengeri vereség után eléggé visszanyerték harci kedvüket, az ellenséget pedig hatalmában tartja a rémület — Spárta ellen indul, mert véleménye szerint ez volt az egyetlen mód, hogy az ellenséget rábírják Gütheion ostromának feladására. Az ellenséges területen először Karüainál ütött tábort. (13) Éppen aznap esett el Gütheion. Philopoimén erről mit sem tudva a Spártától tíz mérföldnyire emelkedő Barboszthenész! hegyre helyezte át táborát. (14) Nabisz viszont Gütheion visszafoglalása után elindult könnyen mozgó seregével, gyors menetben elvonult Spárta mellett, és elfoglalta a , Pürrhosz táborának" nevezett helyet, mert biztosra vette, hogy az akhájok is erre pályáznak. Innen indult el, hogy szembeszálljon az ellenséggel. (15) Az ellenséges menetoszlop a keskeny úton majdnem öt mérföld hosszúra nyúlt. A menet végén a lovasok és a segédcsapatok legnagyobb része haladt, mivel Philopoimén azt gyanította, hogy a #irannosz hâtulrél támad majd seregére legmegbízhatóbbnak tartott csapataival, a zsoldosokkal. (16) Egyszerre két váratlan körülmény is aggodalomba ejtette: egyrészt a kiszemelt hely már az ellenség birtokában volt, másrészt pedig látta, hogy az ellenség az elővédnek állta útját ott, ahol a sziklákkal borított úton minden további előrehaladás lehetetlennek látszott a könnyűfegyverzetű csapatok segítsége nélkül. 28. (1) Philopoimén azonban éppen a menetelésben és a stratégiai pontok elfoglalásában rendelkezett különleges ügyességgel és tapasztalattal, és nemcsak háborúban, hanem békében is elsősorban ebben fejlesztette magát. (2) Amikor úton volt valahová, és nehezen járható szurdokba ért, minden oldalról szemügyre vette a hely sajátosságait. Ha egyedül utazott, magában töprengett el rajta, ha mások is voltak vele, nekik tette fel a kérdést: (3) Ha ezen a helyen feltűnne az ellenség, milyen intézkedésre volna szükség, ha elölről, jobbról, balról vagy hátulról támadna? Fogadhatják őket szabályos csatasorba fejlődve, vagy rendezetlen, éppen csak menetelésre alkalmas menetoszlop formájában. (4) Gondolatban vagy kérdés-felelet útján kereste a válaszokat: Ő maga hol foglalna állást? Hány fegyverest vetne be, és milyen fegyvereket használna — mert ezen is sok múlhat? Hol hagyná a rakományt, a málhát és a fegyverteleneket, milyen és mekkora csapatra bízná őrizetüket? (5) Célszerűbb volna-e folytatnia megkezdett útját, vagy inkább arrafelé menjen vissza, amerről jött? (6) Hol választana helyet a tábor számára? Mekkora területet sáncolna körbe? Honnan lehet könnyen vizet ! A név a kéziratok egy részében Barnosthenes alakban szerepel. 225