OCR Output

nyíltan ezt javasolta volna, kimutatva ezzel, hogy a hadvezéri szerepre vágyik.
(10) Így hát teljes egyetértésben a háború mellett döntöttek, és szabad kezet
adtak a szíratégosznak abban, hogy ennek idejét és módját meghatározza.

(11) Philopoimén — amellett, hogy Quinctius is így látta jónak — maga is azon
a véleményen volt, hogy meg kell várniuk a római hajóhadat, amely meg tudja
védeni Gütheiont a tenger felől. (12) De attól félve, hogy a dolog nem tűr ha¬
lasztást, hisz nemcsak Gütheion forog végveszélyben, de a város segítségére
küldött csapatok is, vízre bocsáttatta az akhájok hajóit.

26.

(1) A türannosz maga is szervezett egy kisebb hajóhadat, hogy megakadályozza,
hogy az ostromlottak a tenger felől erősítést kapjanak — régi hajóhadát ugyanis
a szerződés szerint átadta a rómaiaknak. Az új flotta három emelt fedélzetű
hajóból, valamint /emboszokbol és prisztiszekbdl allt. (2) Hogy kitapasztalja uj
hajóinak mozgékonyságát, és egyszersmind hogy minden készen álljon a küz¬
delemre, naponta kiküldte evezőseit és katonáit a nyílt tengerre, ahol tengeri
ütközetet mímelve gyakorlatoztak — meg volt ugyanis győződve arról, hogy az
ostrom sikere múlhat azon, ha elzárja a tengeren érkező segítség útját.

(3) Az akháj szíratégosz mestere volt ugyan a szárazföldi hadviselésnek, és e
téren bármelyik híres hadvezérrel felvette a versenyt tapasztalatban és találé¬
konyságban, de a hajókhoz egyáltalán nem értett. (4) Arkadiai volt, szárazföl¬
di ember, ráadásul idegenben szerzett tapasztalatai sem voltak azt leszámítva,
hogy korábban Kréta szigetén katonáskodott segédcsapatok parancsnokaként."
(5) Volt egy ősrégi négyevezősorosa, amelyet 80 évvel azelőtt zsákmányoltak,
amikor Kraterosz felesége, Nikaia utazott rajta Naupaktoszból Korinthoszba.?
(6) Philopoimén a hajó hírnevétől fellelkesülve — az ugyanis egykor a királyi
flotta jól ismert darabja volt — Aigionnál vízre bocsáttatta ezt a vén, korhadt,
már-már széteső vízijárművet. (7) Ez haladt most a flotta élén vezérhajóként,
fedélzetén a patraibeli Tiszónnal, a hajóhad parancsnokával, amikor Gütheiontól
eléjük hajózott a lakóniai flotta. (8) Alig ütközött neki egy új és szilárd hajótest,

! Philopoimen Kr. e. 220-210 es 200-194 között tartözkodott Kreta szigeten zsoldosve¬
zérként.

? Kraterosz Antigonosz Gonatasz féltestvére volt, és egy ideig ő állt a korinthoszi makedón
helyőrség élén. Később fia, Alexandrosz vette át tőle ezt a tisztet, aki 252-ben fellázadt
Antigonosz ellen. Plutarkhosz adata szerint (Arazosz 17. 2) az ő feleségét hívták Nikaiának.
Az évszámhoz szintén fér némi kétség: 272-ből nem tudunk nyílt ellentétről az akhájok
és a makedónok között (252-ből már igen, így ez az év inkább szóba jöhet), ráadásul
Plutarkhosz (Philopoimen 14. 5) sem 80, hanem 40 évvel azelőtti időpontról beszél.

223