OCR
9. (1) Az előző évben választották censorokká Sextus Aelius Paetust és Gaius Cornelius Cethegust. (2) A vagyonbecslést lezáró tisztító áldozatot Cornelius mutatta be. 243 704 polgárt írtak össze. Ebben az évben nagy árvizek voltak; a Tiberis elöntötte a Város lapályos részeit, (3) és a Porta Flumentana! közelében össze is omlott néhány épület. Mennykőcsapás érte a Porta Caelimontanát, és mellette a falba is több helyen beleütött a villám. (4) Ariciában, Lanuviumban és az Aventinuson kőeső esett. Capuából azt jelentették, hogy hatalmas raj darázs repült a forumra, és Mars szentélyében telepedett meg; a darazsakat gondosan összeszedték és elégették. (5) A csodajelek miatt utasították a decemvireket, hogy tekintsenek bele a sorskönyvekbe. Áldozati kilencedet rendeztek, könyörgést rendeltek el, és megtisztították a Várost. (6) Ezekben a napokban szentelt fel Marcus Porcius Cato egy kis szentélyt a Szűz Victoriának Victoria temploma mellett, két évvel azután, hogy építésére fogadalmat tett. (7) Ugyanebben az évben latin coloniát szervezett Castrum Frentinumban egy háromfős bizottság, amelynek tagjai a következők voltak: Aulus Manlius Vulso, Lucius Apustius Fullo és Quintus Aelius Tubero, aki a telepítésről szóló torvényjavaslatot eldterjesztette.? 3000 gyalogos és 300 lovas vonult oda, ami ilyen nagy földterülethez képest nem sok. (8) A gyalogosoknak 30, a lovasoknak 60 iugerum föld jutott volna fejenként, de Apustius javaslatára a föld egyharmad részét tartalékolták, hogy ha később szükségesnek tartják, új telepeseket toborozhassanak. Így a gyalogosok 20, a lovasok pedig 40 iugerumot kaptak. 10. (1) Az év már a vége felé járt, és a consu/választó gyűlés előtt eddig példátlan hevességgel lángolt fel a választási küzdelem. (2) Sok befolyásos patrícius és plebejus jelölt pályázott: a patríciusok közül Publius Cornelius Scipio (Gnaeus fia), aki fényes győzelmek után nemrég tért haza Hispania provinciából, Lucius Quinctius Flamininus, a Hellaszban állomásozó hajóhad volt parancsnoka és Gnaeus Manlius Vulso; (3) a plebejusok közül pedig Gaius Laelius, Gnaeus Domitius, Gaius Livius Salinator és Manius Acilius. (4) Minden tekintet Quinctiusra és Corneliusra irányult, mivel mindketten patríciusok lévén egy helyre pályáztak, és mivel mindkettőjük mellett nemrég szerzett katonai dicsőségük esett latba. (5) Mindenekelőtt azonban a jelöltek ! Ez a kapu a Capitolium és a Tiberis között volt. ? Ez az alapítás valószínűleg megegyezik a XXXIV. 53. 1-2-ben leírt thurioibeli coloniaalapítással. 208