Oldal 198 [198]
hogy királyok rabszolgáivá váljanak, hanem hogy gyarapítsák törzsüket, és az
egész földkerekségen elterjesszék ezt az ősrégi népet."
59.
(1) Hégészianax zavarba jött, hisz nem tagadhatta, hogy inkább az a tisztességes
ügy, amely a szabadság nevét tűzi zászlajára, nem pedig az, amely a szolgaságét.
Ekkor Publius Sulpicius, a tíz megbízott közül a legidősebb így szólt: , Elég a
mellébeszélésből! (2) Válasszatok egyet a két feltétel közül, amelyeket Ouinctius
az imént világosan ismertetett, vagy felejtsétek el a barátságkötést! (3) Menip¬
posz így felelt: , Csakhogy nekünk nem áll szándékunkban, sőt felhatalmazásunk
sincs rá, hogy bármi olyan feltételbe beleegyezzünk, amely Antiokhosz birodal¬
mát megcsonkítja."
(4) Mäsnap Quinctius az összes görög anyaországbeli és kis-ázsiai küldött¬
séget a senatus elé vezette. Hogy megtudják, hogyan viszonyul a római nép a
görög városokhoz, és hogyan Antiokhosz, ismertette velük a király és a maga
követeléseit. (5) Felszólította őket, hogy vigyék hírül városaikba: a római nép,
amilyen bátorsággal és hűséggel megvédte szabadságukat Philipposszal szemben,
ugyanúgy fogja megvédeni Antiokhosztól is, ha ki nem vonul Európából.
(6) Ekkor Menipposz kérlelni kezdte Quinctiust és az atyäkat, hogy ne hoz¬
zanak elhamarkodottan olyan döntést, amellyel az egész földkerekség nyugalmát
felkavarják. (7) Várjanak egy ideig — mondta -—, és adjanak a királynak is gon¬
dolkodási időt. Ha majd közlik vele a feltételeket, mérlegelni fogja a dolgot, és
vagy el tud érni valami engedményt, vagy ő fog engedni a béke érdekében.
(8) Így az ügyet teljes egészében elhalasztották. Úgy döntöttek, ugyanazokat
küldik követségbe a királyhoz, akik Lüszimakheiában már jártak nála: Publius
Sulpiciust, Publius Villiust és Publius Aeliust.
60.
(1) Alighogy ez a küldöttség útnak indult, követek érkeztek Karthágóból, és
bejelentették, hogy Antiokhosz egyértelműen háborúra készül, méghozzá Han¬
nibal segítségével. A rómaiak attól kezdtek tartani, hogy egyúttal újra kitör a
pun háború is. (2) Hannibal, mint korábban említettem," hazájából Antiokhosz¬
hoz menekült. A király nagy becsben tartotta őt, amit egyedül azzal sikerült
elérnie, hogy Antiokhosz régóta forgatta már magában a rómaiak elleni háború
gondolatát, és erről a fontos ügyről senki mással nem tudott ilyen gyümölcsöző
beszélgetéseket folytatni.
! Vö. XXXIII. 49. 7.
197