OCR
nák, hiszen egész seregét hazaszállította a provinciából. (11) A gyalogosok között fejenként 250 bronzpénzt osztott szét, a centuridk ennek kétszeresét, a lovasok háromszorosát kapták. (12) Igazi látványosságot nyújtottak a menetben a fogságból kiszabadított polgárok, akik kopaszra nyírt fejjel vonultak mögötte. 53. (1) Ennek az évnek a végén Ouintus Aelius Tubero népzribunus a senatus határozata értelmében javaslatot terjesztett a köznép elé, és meg is született a néphatározat arról, hogy alapítsanak két latin coloniát, az egyiket Bruttiumban, a másikat Ihurioi területén. (2) A telepítés végrehajtására hármas bizottságokat választottak három évig tartó felhatalmazással: Bruttiumba Ouintus Naeviust, Marcus Minucius Rufust és Marcus Furius Crassipest; Ihurioi környékére Aulus Manliust, Quintus Aeliust és Lucius Apustiust. Ezt a két välasztögyülest Gnaeus Domitius városi praetor vezette le a Capitoliumon. (3) Ebben az évben több templomot is felszenteltek. Az egyiket a Megmentő Iunónak a zöldségpiacon,? amelyet négy évvel azelőtt ajánlott fel Gaius Cornelius consul a galliai háborúban, és abban az évben meg is rendelte az építését; most ő szentelte fel mint censor. (4) A másik templom Faunusé volt: ezt két évvel azelőtt bírságpénzekből rendelték meg Gaius Scribonius és Gnaeus Domitius aedilisek; most Domitius szentelte fel mint värosi praetor. (5) Fortuna Primigenia templomát a Ouirinalis-dombon Quintus Marcius Ralla szentelte fel, a külön erre a feladatra megválasztott kétfős bizottság tagjaként. (6) A szentély felépítésére tíz évvel azelőtt, a pun háborúban tett fogadalmat Publius Sempronius Sophus consul, és censori évében ő rendelte meg a felépítését is.? (7) Iuppiter szentélyét a szigeten Gaius Servilius duumvir szentelte fel; ezt hat évvel azelőtt, a gall háborúban ajánlotta fel Lucius Furius Purpurio praezor," később, consuA évében pedig ő is rendelte meg a felépítését. Ezek voltak az év eseményei. ! Ahogy más esetekben a sapka, most a tüntetőleg viselt kopaszság szimbolizálta, hogy ezek a polgárok Quinctiusnak köszönhetik szabadságukat: a haj lenyírása szintén a rabszolgák felszabadításával kapcsolatos rítusok közé tartozott. ? A kéziratokban Iuno Sospita helyett Iuno Matuta szerepel, de a latin irodalomban a Matuta sehol sem fordul elő Iuno jelzőjeként. Vö. még: XXXII. 30. 10. 3 A fogadalomtetel Kr. e. 204-ben törtent (vö. XXIX. 36. 8). Az említett consu/ valójában P. Sempronius Tuditanus volt, P. Sempronius Sophus ugyanis Kr. e. 268-ban, még az I. pun háború előtt volt consul, majd 252-ben censor. További problémát jelent, hogy Tuditanus 209-ben, tehát a fogadalomtétel előtt öt évvel volt censor, így nem rendelhette meg a még tervben sem lévő templom felépítését. ! Vö. XXXI. 21. 12, ahol a felajánlás címzettje Veiovis, Iuppiter alvilági aspektusa. 192