OCR
szöktek vagy átálltak a rómaiakhoz, minden tulajdonukat rendben át kell adni. (9) Kréta szigetén egy város sem lehet Nabisz birtokában; azokat, amelyeket eddig birtokolt, átadja a rómaiaknak. Krétaiakkal vagy másokkal sem szövetséget nem köthet, sem háborút nem folytathat. (10) Minden városból, amelyet ő ad át a rómaiaknak, vagy amely magát és vagyonát a római nép védelme és fennhatósága alá helyezte, kivonja összes helyőrségét, és távol tartja tőlük magát és embereit. (11) Nem alapíthat sem várost, sem erődöt, sem a saját területén, sem másén. Biztosítékként a feltételek teljesítésére öt túszt kell adnia, akiket a római vezér jelöl ki, köztük saját fiát is; továbbá azonnal ki kell fizetnie 100 talentum ezüstöt, majd nyolc éven át évi 50 talentumot. 36. (1) Ezeket a feltételeket írásban rögzítették és elküldték Spártába, miután a tábort közelebb vitték a városhoz. (2) A rürannosznak egyik feltétel sem volt ínyére, kivéve azt, hogy várakozása ellenére nem történt említés a száműzöttek visszafogadásáról. Leginkább azonban az zavarta, hogy elveszíti hajóit és a tengerparti városokat. (3) A tengerből ugyanis nagy hasznot húzott, mivel kalózhajóival a Maleától kezdve az egész tengerpartot veszélyeztette; ezenkívül a parti városokban sorozott fiatalság jelentette hadserege számára messze a legjobb katonai utánpótlást. (4) Szűk körben fontolta meg a feltételeket bizalmasaival, ezek azonban mind továbbterjesztették a híreket, hiszen jellemző az uralkodók csatlósaira, hogy általában a hűségükre, de főleg a titoktartásukra nem lehet számítani. (5) Az emberek nem egyhangúlag bírálták az összes feltételt, hanem inkább ki-ki azt, ami őt érintette. Aki egy száműzött asszonyát vette feleségül, vagy annak vagyonából birtokolt valamit, úgy méltatlankodott, mintha az övét vennék el, nem pedig a másét kellene visszaadnia. (6) A rürannosz által felszabadított rabszolgák előtt nemcsak az rémlett fel, hogy elveszítik szabadságukat, hanem az is, hogy a korábbinál sokkal borzalmasabb szolgasors vár rájuk, ha visszakerülnek felbőszült gazdáik hatalmába. (7) A zsoldos katonák azon bosszankodtak, hogy békében mit sem nyerhetnek a katonáskodásból, ráadásul vissza sem térhetnek hazájukba, ahol legalább annyira gyűlölik a zürannoszok hatalmának kiszolgálóit, mint őket magukat. 37. (1) Kezdetben csak csoportokba verődve, egymás között zúgolódtak ezek miatt, majd egyszer csak mindenki rohant a fegyvereiért. (2) A zürannosz a nagy felfordulásból látta, hogy a tömeg már magától is eléggé felbőszült, ezért gyűlést hívatott össze. (3) Ismertette a rómaiak követeléseit, sőt hozzá is költött egy-két 179