OCR Output

27.

(1) A türannosz, noha körös-körül szárazon és vízen ilyen roppant háború fe¬
nyegette, és ha józanul felbecsülte a maga és az ellenség haderejét, nem sok jóra
számíthatott, mégsem adta fel. (2) Krétáról újabb 1000 válogatott ifjút mozgó¬
sított — 1000 ugyanis már ott volt nála —, valamint 3000 zsoldos katonát, saját
alattvalói közül pedig 10 000-et tartott fegyverben, a hegyi falvak földművese¬
it is beleértve. (3) A várost árokkal és sánccal erősítette meg. Hogy megelőzzön
minden belső zavargást, megfélemlítéssel és szigorú büntetésekkel tartotta féken
az embereket, ha már nem számíthatott arra, hogy azok a javát akarják.

(4) Mivel egyes polgárok magukra vonták gyanúját, minden csapatát kive¬
zette a Dromosznak nevezett mezére, (5) majd parancsot adott, hogy a spárta¬
iakat fegyvertelenül hívják gyűlésbe, az összegyűlt tömeget pedig körülvette
fegyveres testőrségével. (6) Először néhány szóban megmagyarázta, miért kell
a jelenlegi helyzetben elnézniük neki, ha mindentől fél és óvakodik. Az ő javu¬
kat szolgálja — mondta -, ha azokat, akik a mostani körülmények között gya¬
nússá váltak, inkább eleve megakadályozzák a bajkeverésben, semmint hogy
nekilássanak, és azután sújtson le rájuk a büntetés. (7) Ezért ő néhány embert
őrizetbe vétet arra az időre, amíg az őket fenyegető vihar elvonul, és miután
visszaverték az ellenséget — amelytől sokkal kevésbé kell félniük, ha sikerül
megelőzni a belső árulást —, azonnal szabadon bocsátja majd őket.

(8) Ezután felolvastatta mintegy 80 előkelő ifjú nevét, és amint nevük halla¬
tán jelentkeztek, börtönbe vettette őket. (9) A következő éjszakán mindnyájukat
kivégeztette. Ezután néhány helótát (ezek a hegyi falvak földműves őslakói),
akiket megrágalmaztak, hogy át akartak szökni az ellenséghez, korbácsütésekkel
végigkergettek az összes utcán, majd kivégezték őket. Nabisz annyira megbéni¬
totta a tömeget rémuralmával, hogy annak eszébe sem jutott semmi felforgató
gondolat. (10) Csapatait a falakon belül tartotta, mert tudta, hogy serege nyílt
csatában nem ér fel az ellenséggel, és mert nem merte elhagyni a várost, amikor
ilyen feszült és bizonytalan volt a közhangulat.

28.

(1) Ouinctius, miután minden szükséges előkészületet megtett, felkerekedett
állandó táborából, és másnap elért Szellasziához, az Oinusz folyó mellé, ahol a
hagyomány szerint egykor Antigonosz makedón király vívott ütközetet Kleo¬
menész spártai fürannosszal." (2) Amikor megtudta, milyen nehezen járható és
szűk a lefelé vezető út, rövid kerülő úton embereket küldött előre a hegyeken

UA szellasziai csata Kr. e. 222-ben zajlott.

170