OCR Output

(10) Mai tanácskozásunk eredménye azonban teljesen tőletek függ. Felteszem
nektek a kérdést: Argoszt, amelyet, mint tudjátok, Nabisz kerített hatalmába,
meghagyjátok-e az ő birtokában, (11) vagy úgy tartjátok méltányosnak, hogy
ez a Hellasz szívében fekvő, nagy hírű, ősi város visszanyerje szabadságát és a
Peloponnészosz és Hellasz többi városával egyenlő helyzetét? (12) Ez a tanács¬
kozás, mint látjátok, teljes egészében egy benneteket érintő tárgy körül forog; a
rómaiaknak csak annyi közük van hozzá, hogy Hellasz felszabadításával szerzett
dicsőségük nem lehet teljes és csorbítatlan, amíg egyetlen városa is szolgaságban
sínylődik. (13) De ha benneteket nem érdekel a város sorsa, nem nyugtalanít a
káros példa és a veszély, hogy ez a baj ragályként továbbharapódzik — mi azt is
méltányos megoldásnak fogadjuk el. Ebben a dologban kérem véleményeteket,
és ahhoz fogom tartani magam, amit a többség határoz."

23.

(1) A római hadvezér beszéde után sorban meghallgatták a többiek véleményét.
(2) Az athéni küldött a leghálásabban méltatta a rómaiak Hellasz érdekében
tett szolgálatait — hogy amikor támogatásukat kérték Philipposz ellen, segítsé¬
gükre siettek, (3) most pedig Nabisz ellen kérés nélkül, önként ajánlják fel a
segítséget —, és felháborodásának adott hangot, amiért némelyek e roppant ér¬
demekről képesek lekicsinylően nyilatkozni, és rosszindulatú célzásokat tesznek
a jövőre, (4) ahelyett hogy elismernék, mennyi hálára kötelezték őket a múltban.
Világos volt, hogy ez a támadás az aitóloknak szólt.

(5) Így aztán Alexandrosz, az aitólok egyik vezető embere? először az athé¬
niakat vette célba, mondván, hajdan a szabadság bajnokai és élharcosai voltak,
most pedig a közös ügy árulóivá lettek, hogy hízelgésükkel szerezzenek érde¬
meket maguknak. (6) Azután felpanaszolta, hogy az akhájok, Philipposz hajda¬
ni katonái, majd bukása után cserbenhagyói nemcsak Korinthoszt kapták visz¬
sza, de azon mesterkednek, hogy Argosz is az övék legyen; (7) ezzel szemben
az aitólokat, akik elsőként szálltak szembe Philipposszal, és mindig is a római¬
ak szövetségesei voltak, csalárdul megfosztják Ekhinosztól és Pharszalosztól,
noha a szerződésben kikötötték, hogy Philipposz legyőzése után ők kapják meg
ezeket a városokat és területüket." (8) Kétszínűséggel vádolta a rómaiakat: a
szabadságnak csak a puszta nevét csillantották meg, Démétriaszban és Khal¬
kiszban azonban helyőrséget tartanak — holott Philipposznak, amikor vonako¬
dott kivonni csapatait ezekből a városokból, mindig azt hozták fel, (9) hogy

! Vö. XXXII. 38.
? Vö. XXXII. 33. 9.
3 Vö. XXXIII. 13. 5-7.

166