OCR Output

Héraiát és Iriphüliát, amelyet az élisziektől cvett el, (5) a megalépolisziaknak
pedig: " Alipheirát,? mivel ők azt állították, hogy ez sosem tartozott Iriphüliához,
hanem nekik kell visszakapniuk, mert egyike azoknak a városoknak, amelyeket
az arkadiaiak gyűlése Megalépolisz alapítása alkalmából nekik ítélt. (6) Philipposz
ily módon megerősítette az akhájokkal fennálló szövetségét. (7) Ami pedig a
makedónok jóindulatát illeti, látta, hogy népszerűségének leginkább Héraklei¬
dészhez fűződő barátsága áll az útjában, ezért egész sor vádat emelt ellene, és
alattvalói nagy örömére fogságba vetette.

(8) Ha valaha, most igazán nagy gonddal készült a háborúra. Gyakorlatoztatta
a makedón és zsoldos katonákat, (9) és kora tavasszal Athénagorasz vezetésével
minden külföldi segédcsapatát és könnyűfegyverzetű katonáját elküldte Epei¬
roszon át Khaoniába,! hogy foglalják el az Antigoneia mellett fekvő szorost,
amelyet a görögök Sztenának neveznek. (10) Nehézfegyverzetű csapataival
néhány nappal később indult el utánuk, és miután az egész vidéket megszem¬
lélte, úgy vélte, az erődítésre legalkalmasabb hely az Aóosz folyó mellett talál¬
ható. (11) A folyó egy szűk völgyben folyik két hegy között — a helybéliek az
egyiket Meroposznak, a másikat Asznaosznak nevezik -—, és a partján csak egy
keskeny ösvénynek jut hely. Megparancsolta Athénagorasznak, hogy könnyű¬
fegyverzetű csapataival szállja meg és erődítse meg az Asznaoszt, ő maga pedig
a Meroposzon ütötte fel táborát. (12) A meredek sziklafalak felől csak néhány
fegyveresből álló előőrsöt helyezett el, a kevésbé biztonságos pontokat pedig hol
árokkal, hol sánccal, hol tornyokkal erősítette meg. (13) Sok hajítógépet is fel¬
állított a megfelelő helyeken, hogy lövedékeikkel távol tartsák az ellenséget. Saját
sátrát a sánc előtt, a legszembetűnőbb halmon üttette fel a király, hogy önbizal¬
mával az ellenségben rémületet, övéiben pedig reményt keltsen.

6.
(1) A consul, miután az épeiroszi Kharopsztól értesült arról, melyik szurdokot
szállta meg seregével a király, kora tavasszal maga is átkelt a szárazföldre Kor¬

! Madvig kiegészítése.

? Orkhomenoszt még 224-ben foglalta el Antigonosz Dószón. Az Alpheiosz keleti partján
fekvő Héraia ugyanebben az évben került makedón kézre, de lehetséges, hogy azóta még
néhányszor gazdát cserélt. Iriphüliának az Alpheiosz és a Neda folyók között fekvő
területet nevezték, amelyet 219/218-ban Philipposz foglalt el az élisziektől, akárcsak
Alipheirát. A három utóbbi várost Philipposznak már 208-ban vissza kellett volna adnia
jogos birtokosaiknak (vö. XXVIII. 8. 6).

§ Lásd XXXI. 16. 3, a hozzá fűzött jegyzettel.

4 Epeirosz északkeleti része.

° Liviusnäl a név Charopus alakban szerepel.

62