OCR Output

egy-egy királyi őrcsapat kezére jutottak, (11) és többet öltek meg közülük az
utakat lezáró csapatok, mint azok, amelyeket a legyilkolásukra küldtek ki. Végül
néhányan átszöktek az ellenséges őrségek között, de a táborban rémületükben
inkább zűrzavart keltettek, ahelyett hogy határozott híradással szolgáltak volna.

37.

(1) A consul megparancsolta lovasságának, hogy ki merre tud, siessen a bajba
jutottak segítségére, ő maga pedig kivezette légióit a táborból, és négyszögletes
menetoszlopban az ellenség ellen vonult velük. (2) A földeken szétszóródott
lovasság egy része eltévedt, mert megzavarta őket a hol innen, hol onnan fel¬
hangzó kiáltozás, más részüknek útját állta az ellenség. Több ponton egyszerre
kezdődött el a csata. (3) Ott alakult ki a legnagyobb küzdelem, ahol a király
főereje őrködött, mert itt a sok lovas és gyalogos szinte szabályos csatasort al¬
kotott, és a rómaiak legnagyobb része is őket vette célba, mert épp az útjukban
álltak. (4) A makedónok már csak azért is előnyösebb helyzetben voltak, mert
egyrészt a király személyesen buzdította őket, másrészt a krétai segédcsapatok
sok embert sebesítettek meg váratlanul, mert zárt alakzatban és felkészülten
harcoltak a rendezetlen és szétszórt ellenség ellen. (5) Ha az üldözésben mér¬
téket tartottak volna, az nemcsak ennek az egy ütközetnek a dicsősége, de az
egész háború szempontjából sokat jelentett volna nekik. (6) De mivel vérszom¬
jukban túl hevesen üldözték ellenfeleiket, a katonai zridunusok vezetésével elöl
haladó római cohorsokba ütköztek, (7) a menekülő római lovasok pedig, mihelyt
megpillantották saját seregük hadijelvényeit, lovaikat rögtön a szétszóródott
ellenség felé fordították. Egyetlen pillanat alatt megfordult a hadiszerencse, és
most az eddigi üldözők kezdtek menekülni. (8) Sokukat ölték meg közelharcban,
sokukat menekülés közben. Nem is mindenkivel a fegyver végzett: néhányan a
mocsárba szorultak, és lovastul elmerültek a mély posványban."

(9) A király élete is veszélyben forgott: amikor lova megsebesült és összero¬
gyott, ő lebucskázott róla a földre, és amíg ott feküdt, kis híján megtámadták.
(10) Egy lovasa mentette meg, aki gyorsan leugrott lováról, és felsegítette rá a
megrettent királyt. Ő maga hiába futott, nem tudott lépést tartani a menekülő
lovasokkal, így felkoncolta a király lezuhanása láttán odasereglő ellenség. (11)
A király, miután fejvesztett menekülésében úttalan utakon megkerülte a mocsa¬
rat, végül visszaért táborába, noha a legtöbben már lemondtak róla, hogy épség¬
ben megmenekül.

! Az Erigón folyó mocsarairól van szó.

43