OCR Output

Philipposz sem tétlenkedett a háborús előkészületek terén — ugyanis már ő
is megérkezett Makedóniába. (5) Még gyermekkorú fia, Perszeusz! mellé néhány
barátját rendelte ifjúsága támaszául, és csapatai egy részével elküldte őt, hogy
szállja meg a Pelagoniánál? fekvő szorost. Leromboltatott két korántsem jelen¬
téktelen várost, Szkiathoszt és Peparéthoszt, hogy ne váljanak az ellenséges
hajóhad könnyű zsákmányává. Követeket küldött az aitólokhoz, nehogy ez a
nyughatatlan nép a rómaiak érkezésére köpönyeget fordítson.

29.

(1) Közeledett a Panaitólika, az aitólok szövetségi gyűlésére kijelölt nap. Nemcsak
a király követei siettek, hogy odaérjenek, de megérkezett a consu/ küldötte, Lucius
Furius Purpurio /egatus is, s6t az athéniak követei is eljöttek a gyűlésre. (2)
Először a makedónokat hallgatták meg, akikkel a legfrissebb volt a szerződés.
(3) Ezek kijelentették, hogy nem állt elő új helyzet, ezért nekik sincs új mon¬
danivalójuk: az aitóloknak ugyanazért, amiért a rómaiakkal kötött szövetség
haszontalan voltát belátva békét kötöttek Philipposszal," meg is kell tartaniuk
az egyszer már megkötött békeszerződést.

(4) , Talán inkább — mondta az egyik küldött — a rómaiak féktelenségét akarjátok
utánozni. . . vagy nevezzem inkább állhatatlanságnak?" Azok után, hogy Rómában
ezt a välaszt adtäk követeiteknek: »Mit jöttök most ide, aitölok, amikor a mi bele¬
egyezésünk nélkül békét kötöttetek Philipposszal?c! — (5) most éppen ők követelik,
hogy szálljatok hadba az oldalukon Philipposz ellen. Korábban úgy tüntették fel a
dolgot, hogy miattatok és értetek ragadtak fegyvert a király ellen, most pedig meg
akarják akadályozni, hogy békében éljetek Philipposszal. (6) Szicíliába is először
azért keltek át, hogy Messzanának segítségére legyenek, másodszor azért, hogy
visszaadják a karthágóiaktól elnyomott Szürakuszai szabadságát. (7) Most pedig
Messzana, Szürakuszai és egész Szicília az ő hatalmukban van; bárdjaik és vessző¬
nyalábjaik hatalma alá hajtották mint jól jövedelmező provinciát."

! Az ifjú Perszeusz ekkor legfeljebb 13 éves lehetett.

? Makedónia egy északi körzete; bár meglehet, hogy Livius a hasonló nevű városra gondol.

3 Az aitólok 211-ben kötöttek baráti szerződést a rómaiakkal (XXVI. 24.), 207-ben pedig
kényszer hatására Philipposszal (XXIX. 12. 1).

! Ez valószínűleg még azelőtt történt, hogy a senazus tudomást szerzett volna Philipposz
Antiokhosszal kötött egyezményéről és a kis-ázsiai eseményekről (XX.XI. 2. 1).

5 AzI. pun háború Messzanánál kezdődött 264-ben, a II.-nak pedig döntő eseménye volt
Szürakuszai római kézre kerülése 212-ben (XXIV. 23—31.).

f A szónok a maga szándékának megfelelően torzít: Szicília városai nem mind azonos
elbírálás alá estek, így például Messzana és Szürakuszai adómentes szövetséges városnak
számított.

34