Oldal 91 [91]
OCR
90 IV. SZAKMAI FEJLŐDÉS MINT AZ OKTATÓI IDENTITÁS ALAKULÁSA 6. ÖSSZEGZÉS A fejezetben arra vállalkoztunk, hogy az oktatói alidentitás — azaz a tanári/oktatói szerephez kötődő identitás — változásait, alakulását ragadjuk meg narratív kutatás segítségével. Kutatásunkban az identitás folytonos alakulására, változására helyeztük a hangsúlyt, hozzájárulva ezzel az eddigi kutatások árnyalásához, amelyek inkább az oktatói identitások tipizálására fókuszáltak. Az eredményeket a kutatási kérdések két fő fókusza szerint összegezzük: (1) az oktatói alidentitás változásai mentén és (2) az oktatói identitásokhoz, szakmai fejlődéshez kötődő tanulás sajátosságai kapcsán. Az oktatókkal készített interjúk alapján jól kirajzolódnak az oktatói alidentitás változásai, az önértelmezés jellegzetes mintázatai, s azonosíthatók radikális és inkább kisebb léptékű változások is (I. 4.1. ábra). Mindhárom oktatói csoport a kezdő oktatóképet tartotta az első időszak fő sajátosságának. Akik még a jelenben is inkább a pályájuk elején tartanak, ehhez az időszakhoz kötődően több pozitív érzelmet hívtak elő, míg a most már több tapasztalattal rendelkező oktatók visszatekintve azt emelték ki, amit ma meghatározónak tartanak oktatói identitásukban, de akkor még nem volt rájuk jellemző: egyfelől az oktatói tudatosságot, másfelől a sokféle és sok esetben újító tanítási tapasztalatokat. A kezdő oktatói időszak után bár vannak hasonlóságok az egyes oktatói csoportok önértelmezései közt — például, hogy valamilyen formában a hallgatóés tanulásközpontú gyakorlatok megerősödnek, s hogy egyre több oktatáshoz, oktatásfejlesztéshez kötődő feladat és szerep felvállalására is sor kerül —, inkább az oktatói önértelmezések, a szakmai fejlődés eltérő jellegzetességei válnak meghatározóvá. A pályájuk elején járó oktatók radikális változásnak látják szakmai önértelmezésükben, fejlődésükben azt, amikor gyakorlatukban a hallgatóközpontú megoldások erősödnek fel. Ebben a váltásban különösen meghatározó, hogy inkább a tanítási gyakorlathoz, mint a tanítási megközelítésekhez, elképzelésekhez kötődik a változás. Emiatt viszont kevésbé koherensen alakítja át az oktatók tervezéssel, tanulásszervezéssel és értékeléssel kapcsolatos gyakorlatát, bár jellemzően a hallgatóközpontú gyakorlat több elemet is érint ezekből. Ráadásul ez a radikális változás időben gyakran összekapcsolódik azzal is, hogy az oktatók már magabiztosnak érzékelik magukat. A korábbi kutatási eredményekhez (vö. Ákerlind, 2003; 2011; Irautwein, 2018) képest mindez új szempontokat is felvet az oktatói önértelmezés alakulása kapcsán. Egyrészt a magabiztos és a hallgatóközpontú tanításra figyelő oktató képe nem feltétlenül egymásra épülő fejlődési szakaszok, lépések eredménye, hanem ezek akár egymással párhuzamosan is alakíthatják az oktatói önértelmezés alakulását. Másrészt felveti annak lehetőségét, hogy a kezdő oktatók a pályájuk elejétől fogékonyak a hallgatóközpontú tanítás megoldásaira, de a hallgatóközpontú tanítás gyakorlatának egyes elemei előbb épülhetnek be
