2. A KUTATÁSI KERETRENDSZER: KUTATÁSI MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS KUTATÁSI KÉRDÉSEK 59
közelítésével törekedtünk a kutatási problémakör mély és széles körű feltárására
is (Teddlie gc Tashakkori, 2010), a trianguláció elvének megvalósítására (Patton,
2002), a pragmatista megközelítéssel együtt járó transzformatív jellegű kutatás
érvényesítésére (Borko et al., 2008), valamint a kevert és fejlesztés alapú kuta¬
tásokra is jellemző ismétlődő, ciklikus megkézelitésre (Teddlie & Tashakkori,
2010; Barab, 2006).
Az így kialakított kutatási keretrendszerünk lehetővé tette, hogy az első idő¬
szakban az oktatók szakmai tanulásának, tanításának feltárására fókuszáljunk,
mégpedig abban a hazai kontextusban, ahol még kevés kutatási eredmény állt ren¬
delkezésünkre erről a területről. A második időszakban pedig előtérbe kerülhettek
a fejlesztéshez már közvetlenebbül kapcsolódó kutatási megközelítések. A kutatási
keretrendszeren belül az egyes fókuszokat, szakaszokat a 3.1. ábra mutatja.
3.1. ábra. A kutatási keretrendszer egyes elemei, szakaszai
4. Fejlesztes OZ
Hogyan lehet alapú kutatás feltärö kutatäs Mi jellemzö az oktatök
változásokat elindítani tanítására, szakmai
az oktatók tanulására?
tanuläsäban? 2. Kvantitatív
A hazai felsöoktatäsi kontextu$
A 3.1. ábrán láthatóak az oktatók tanításával, szakmai tanulásával kapcsolatos
feltáró és változást ösztönző kutatási fókuszok. Míg a kutatási keretrendszer első
két fókusza feltáró jellegű, a második kettő a gyakorlat átalakításának lehetőségeire
figyel. Az értelmezésre irányuló kutatási paradigma és a gyakorlat átalakítására
fókuszáló pragmatista megközelítés együttes alkalmazása meghatározó eleme a
kutatási keretrendszernek, amire — ahogyan az ábra nyilai is mutatják — egyfajta
ciklikusság jellemző, ahol az egyes szakaszok új inputot tudnak szolgáltatni a
következőknek. Például az oktatói nézetekben jelentős kollégákkal való együttmű¬
ködés (feltáró fókusz) lényeges kiindulópontja lehet a fejlesztés alapú kutatásnak
(változás, átalakítás fókusza).
A 3.1. táblázatban összefoglaljuk a kutatási keretrendszer négy fókuszának
jellemzőit: a kutatási kérdések, a kutatási módszerek, valamint a minta és minta¬
választás jellegzetességei szerint.