OCR
I. A TANULÁSKÖZPONTÚSÁG FORRÁSVIDÉKÉNEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ 19 a kutatási tevékenységhez képest kisebb mértékű elismerését (Van Schalkwyk, Leibowitz, Herman, & Farmer, 2015; Gast, Schildkamp, & van der Veen, 2017; Santos et al, 2019). Egy kiterjedt nemzetközi összehasonlító vizsgálat eredményei alapjän (Teichler, Arimoto & Cummings, 2013) különösen a kutatóegyetemek professzorainak leterheltsége magas, heti 50 órát is meghaladó; ehhez járul még hozzá, hogy a legtöbb vizsgált országban a kutatóegyetemek oktatói éves szinten több időt fordítanak kutatásra, mint az oktatási tevékenységre. Ugyanakkor az oktatók preferálják az oktatás és kutatás összekapcsolását, a vizsgált országokban átlagosan csak az egyetemi oktatók 23 százaléka tartja összeegyeztethetetlennek a két tevékenységet — jellemzően inkább a kezdő oktatók. Az oktatás és az oktatók megújulásának további akadályára hívja fel a figyelmet egy újabb szakirodalmi áttekintés (Santos et al, 20199: a felsőoktatási intézmények gyakran nem rendelkeznek elegendő pénzügyi, szervezeti forrással és szakmai tudással ahhoz, hogy eredményes támogató rendszereket hozzanak létre az oktatók szakmai fejlődésének támogatásához. Mindezek alapján az látható, hogy a felsőoktatás gyakorlatában a hallgatóközpontú tanítás és ehhez kötődően az oktatók szakmai tanulása nem egyértelműen, konzekvensen támogatott: az intézményi diskurzusok, stratégiák szintjén erősödő pozitív hozzáállás a gyakorlatban ellentmondásos lépéseket szül, és számos megoldatlan feszültséget hoz felszínre. 1.3. A tanulásközpontú megközelítés értelmezése a neveléstudomány és azon belül is a felsőoktatás-pedagógia felől A neveléstudományi kutatások a tanuláselméletek (Littleton & Häkkinen, 1999; Nahalka, 2002) és a tanulástudomány eredményeivel (Sawyer, 2006, 2014) járulnak hozzá a felsőoktatás-pedagógia gazdagodásához. Egyfelől a tanuláselméletek hatnak a területre: a radikális és szociokonstruktivista tanulásértelmezésekkel (Rapos et al., 2011), az oktatásban érintettek nézeteinek kutatásával (Falus, 2007; Golnhofer & Nahalka, 2001; Kälmän, 2013a), a személyre szabottság és az együttműködésre épülő tanulás elvének gazdag elméleti és gyakorlati irodalmával (pl. Rapos et al. 2011). Másfelől az inkább amerikai, interdiszciplináris kutatásokban erős tanulástudományok hatása érződik: a tanulási környezet soktényezős és komplex fogalmának felértékelésével (Sawyer, 2006, 2014; Kálmán, 2014), valamint azzal, hogy a tanulási környezetek fejlesztésének kutatását központi feladattá emelik. Ezáltal pedig szorosabbra fűzik a kapcsolatot az oktatás fejlesztése és kutatása közt. A felsőoktatás-pedagógiai kutatásokat a neveléstudományi és felsőoktatási kutatások metszetében értelmezzük, és ezen belül elsősorban tanulásról való gondolkodásra, a tanulási tevékenységek és tanulástámogatás elveire és a tanulási környezetre fókuszálunk.