OCR
18 I TANULÁSKÖZPONTÚ PEDAGÓGIA A FELSŐOKTATÁSBAN További szempontként jelenik meg, hogy a szakmai versenyben minden területen az egyéni képességek válnak meghatározóvá, ami így van az oktatók esetében is (Santos, Gauëas, Mackevitiüté, Jotautyté &, Martinaitis, 2019). Mindezek a tendenciák csak még jobban felerősödtek, amikor 2020-ban a veszélyhelyzeti távolléti oktatásra kellett áttérnie a világ számos felsőoktatási intézményének, köztük a hazai egyetemeknek is. Összességében tehát a diskurzusokban nemzetközi és kisebb mértékben hazai szinten is megjelenik a hallgatói kompetenciák fejlesztése, tanulásuk támogatása és ennek mentén az oktatói felkészültség támogatása, ugyanakkor az értelmezések és tapasztalatok mélyebb hazai értelmezései még kevéssé jellemzőek. 1.2. A tanulásközpontú megközelítés a felsőoktatási gyakorlatban A felsőoktatás mindennapjai is sajátos kérdéseket vetnek fel a tanulásközpontúság kapcsán. A felsőoktatás tömegesedése, a hallgatói létszám növekedése magával hozta a hallgatói populáció diverzifikálódását — például a munka mellett tanulók, idősebb hallgatók, kisgyermeket nevelők, kisebbségi és vallási csoportokhoz tartozók megjelenése —, ami a hagyományos felsőoktatást új kihívások elé állítja. Bár a hazai felsőoktatásban 2012-ben megtorpant a felsőoktatás expanziója, 2009-hez viszonyítva 2016-ra több mint 2096-kal csökkent a hallgatói létszám (Polónyi, 2018), és ezáltal a nemzetközi trendektől való távolodás látszik, a hallgatói populáció diverzifikálódása így is jelentős pedagógiai kihívást jelent az oktatóknak (Derényi, 2018). További problémát jelent a hallgatói lemorzsolódás nagysága, mely az alapszakon ältaläban 30-40% (Varga, 2010), a mesterszakokon pedig ennek kb. a fele, 14-1796 (Derényi, 2015), valamint az ezen a csoporton belül is nehezen azonosítható, a tanulmányaikat lassabban végző hallgatók száma (Fenyves, Bácsné Bába, Szabóné Szőke, Kocsis, Juhász, Máté € Pusztai, 2017). Ezek a változások a hazai kontextusban is kikényszerítik — ráadásul szűkülő források közt — a felsőoktatás eredményességének növelésére vonatkozó törekvéseket, ezáltal jelentős szerepet adva a tanítás megújításának, a hallgatók tanulástámogatását középpontba helyező tanításnak (Derényi, 2018). Ennek ellenére a hazai felsőoktatási intézményekben az oktatási innovációs aktivitás nem bizonyult túl erősnek, a megjelenő innovációk elsősorban a technikai eszközök új alkalmazásához és a tanórák módszertani megújításához kötődnek (Halász, 2018b; Horváth, Saád & Kálmán, 2018; Nagy-Rádli, 2018). A mindennapi gyakorlatban ugyanakkor a tanítás megújításának számos akadályát szokták számontartani: az oktatók leterheltségét, az időhiányt, a változásokkal szembeni ellenállást, a kutatási és oktatási tevékenységek összeegyeztetésének nehézségeit, valamint az egyéni oktatói teljesítményben a tanítás eredményességének