Oldal 54 [54]
OCR
8.2. BROWN ÉS LEVINSON ARC(ULATJELMÉLETE (toväbbi terminusként a ,homlokzat”-ot is szokäs a leggyakoribb , arc" és , arculat" mellett használni). Erving Goffman szociálpszichológus az arcot olyan, társadalmilag jóváhagyott tulajdonságokkal jellemezhető énképként határozta meg, amelyet egy társas helyzetben magukról a résztvevők mutatnak, és amelyhez érzelmileg is kötődnek. Goffman szerint az ember a többi résztvevő arca iránt is táplálhat érzéseket, de a csoportszabályok és a helyzet határozza meg, hogy az egyén az érzelmeit a saját és a többiek arca között hogyan osztja meg (Goffman 2008). Alapvető elvárás az emberi csoportokban, hogy a tagok ne csak a saját arcukra ügyeljenek, hanem a többiekére is, tehát alapértelmezésben mindenki védi a saját arcát, de a többiekét is — ez rendszerint a kommunikáció feltétele, s ritkán a célja. Az embereknek az az alapvető törekvése, hogy az arcukat megőrizzék (ne veszítsék el), jellemzően azt takarja, hogy ne mutassanak rossz arcot és ne szégyenüljenek meg. Az arcmunka (face-work) és az arc megőrzése (más terminológiával: a homlokzat megóvása) voltaképpen ugyanazt takarja: olyan folyamatokat, amelyek révén azt a benyomást tartjuk fenn másokban, hogy nem vesztettük el az arcunkat, összhangban vagyunk vele. Az arc megőrzésére vonatkozó tudást szokás tapintatnak, szociális jártasságnak nevezni, és az ilyen cselekedetek közé tartozik például a higgadt viselkedés. Goffman arcfogalmát Brown és Levinson (1987) két, egymással összefüggő aspektusra bontotta: a negatív és a pozitív arcra. A negatív (távolító, tartózkodó) arcot úgy határozták meg mint a territoriális, személyes terület fenntartására vonatkozó alapvető igényt, jogot a zavartalansághoz, cselekvési szabadságot, előírásoktól mentességet. A pozitív (közelítő) arc pedig azt a pozitív önképet takarja, amelyet mások elismernek, jóváhagynak, ez tehát a másokkal való kapcsolatot hangsúlyozza, s nem az elkülönülést, mint a negatív arc. Ehhez szorosan kapcsolódik a pozitív és negatív udvariasság fogalomkettőse: az előbbi a másik fél pozitív arcának, vagyis a többiekkel való összetartozási szándékának tiszteletben tartását jelenti (pl. úgy kezeli, mint egy csoport tagját, egy barátot, akinek a személyiségvonásait ismeri és kedveli), az utóbbi pedig a partner negatív arcának, az ahhoz kapcsolódó elvárásainak teljesítését jelenti, vagyis meghagyja a másik függetlenségét, cselekvési szabadságát. Mint Brown és Levinson megjegyzi, a negatív udvariasság alapvetően az elkerülésre alapoz, formális(abb), a beszélő saját énjének a háttérbe szorításával jár. A kínálás példáján szemléltetve a kétféle udvariasság megjelenését: +53 +
