Oldal 48 [48]
7.2. SEARLE: A BESZÉDAKTUS-ELMÉLET ÁTDOLGOZÁSA
beszédaktusoknál más a felszíni jelentés, mint a ténylegesen szándé¬
kozott értelem. Tehát a szó szerint kifejezett illokúció a másodlagos
illokúció, a szándékolt pedig az elsődleges illokúció. Vegyük a követ¬
kező példákat!
Ha a Nagy itt a huzat közlést nem a huzat konstatálásának céljára
használom - és jellemzően nem arra szoktuk -, hanem azért, hogy
jelezzem, engem zavar ez a légmozgás és fázom, de messze ülök az
ajtótól, és egy hozzá közelebb álló csukja be helyettem, akkor a szándé¬
kolt jelentés a "Kérlek, csukd be az ajtót; vagyis egy kérés lesz. Ugyanígy
a Tudja, hogy mikor jön a következő vonat? kérdés jellemzően nem a
megkérdezettnek arra a képességére vonatkozik, hogy valóban tudja-e
ezt az információt (ez csak a másodlagos illokúció), hanem ismételten
egy udvarias kérés, hogy mondja meg, mikor jön a következő vonat
(elsődleges illokúció).
Searle az indirekt beszédaktusokat azért tartja problematikusnak
a beszédaktus-elméletben, mert illokúciós indikátorukkal nem állnak
összhangban, így pl. a tud a kéréssel. Láthatjuk tehát, hogy az indirekt
beszédaktus esetében közvetett a kapcsolat a forma és a funkció között.
Természetesen a beszédaktusok sokszor direkt formát öltenek, így az
a következő vonat indulásával kapcsolatos információra valóban kérést
kifejező illokúciós erő indikátorral is meg lehet valósítani: Kérem,
mondja meg nekem, mikor indul a következő vonat!
A direktség foka összefüggésben állhat kulturális szokásokkal (pl.
mennyire lehetek explicit egy kérés esetében), azon belül a szívesség¬
kérés fokával és annak megítélésével, s ugyanígy a megkérdezett féllel
való kapcsolat jellegével, pl. a Mondd meg, mikor jön a vonat! kérést
(megfelelő intonációval) nekiszegezhetem egy jó ismerősömnek, bará¬
tomnak a sértődés következménye nélkül, de egy vadidegennek nem,
mert rendkívül udvariatlanul hatna. Lényeges, hogy az indirekt beszéd¬
aktusok megértéséhez mindig szükség van kontextuális ismeretekre (az
adott kultúra szokásai, az adott helyzet egyes tényezői) (vö. 3.).
Searle szerint az alakzatok (metafora, irónia, túlzás stb.) esetében
is a közlés jelentése és a szándékolt jelentés szisztematikusan eltér
egymástól, tehát ilyen módon tekinthetők indirekt beszédaktusoknak.
A harmadik jelentős átdolgozás a beszédaktusok klasszifikációját
érte Searle rendszerében, ugyanis ő már az illokúciós erő felől rendezte
ezeket. Az általa létrehozott öt csoport a következő: