Oldal 47 [47]
OCR
7. A BESZÉDAKTUSOK Austin a beszédaktusokat megkísérelte csoportokba rendezni, ezek azonban valójában inkább igecsoportosítások, mint aktustípusok: s — ítélkezők, pl. felment, olvas, tekint, értelmez, becsül, besorol, elemez; s — végrehajtók, pl. kinevez, kiközösít, degradál, hagyományoz, sürget, bejelent, semmissé tesz, fellebbez; s — elkötelezők: ígér, felvállal, aláír, szerződik, szavato, pártfogol, elnevez; s — viselkedők, pl. bocsánatot kér, köszönetet mond, üdvözöl, elvitat; s bemutatók, pl. állít, tagad, informál, kérdez, szán, értelmez, belekezd. Bár az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy csak a nyelvi közlések egy részek kapcsolható beszédaktusokhoz, létezik egy olyan elgondolás is, mely szerint tulajdonképpen minden konstatív mondat is értelmezhető úgy, mintha egy rejtett performatív hipermondat (Én mondom, hogy...) állna mögötte, például: Én mondom, hogy ma nem esik az eső. 7.2. SEARLE: A BESZÉDAKTUS-ELMÉLET ÁTDOLGOZÁSA Austin tanítványa, John R. Searle, három meghatározó ponton is átalakította és továbbfejlesztette mestere elgondolásait. Az első ezek közül az volt, hogy úgy vélte, a beszédaktust részét alkotó három aktus közül az illokúciós aktus a lényeges, mert ez adja a tényleges beszédaktus célját. Ez mindig két részre bontható fel: a propozicionális tartalmat jelölő (ezt p-nek rövidítette) és az illokúciós erőt jelölő részre/indikátorra (F). Ilyen módon minden beszédaktus képlete így adható meg: F(p). Például az Ígérem, hogy megszabadítalak a terheidtől mondatban az ígérem az F, a megszabadítalak pedig a p rész. Searle második újítása az indirekt (közvetett) és direkt (közvetlen) beszédaktusok megkülönböztetése volt. Ez nem azonos Austin explicit és implicit beszédaktusaival, mivel itt nem a performatív ige meg(nem) jelenésén van a hangsúly, hanem a szándékolt és a szó szerinti jelentés eltéréséről az egyik és azonosságáról a másik esetben. Vagyis az indirekt + 46 +»
