Page 283 [283]
282 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat
marához hasonlóan kevéssé volt képes olajozottan, a tagok megelégedésé¬
re működni. Megalapítása után nem sokkal mindkét szervezet átalakításra
szorult, miközben a BSZSZ 1918-1938 között lényegében azonos szervezeti
keretekben volt képes alkalmazkodni a kulturális és gazdasági kihívásokhoz.
Azt, hogy a Színház- és Filmművészeti Szövetség 1953 után hű szövetsé¬
gesből egyre inkább problémává vált a pártállami színházi irányítás számára,
olyan gesztusok váltották ki, mint a Nemzeti Színház Az ember tragédiája¬
előadásának Rákosi által szándékolt betiltása elleni tiltakozás. Az irodalmi
közélethez hasonlóan ebben a protestálásban olyanok vitték a prímet, akik a
szövetség megalakulásakor még a legelvakultabb tradíciótagadók voltak. Az
1955. október 18-án benyújtott értelmiségi memorandumot néhány, a szö¬
vetség diktatórikus irányításában korábban döntő szerepet játszó személy ¬
Major Tamás, Horvai István, Gábor Miklós - is aláírta." A presszió hatására,
november 23-án Major, Bessenyei, Várkonyi Zoltán, Olty Magda, Ladányi
Mihály, Marton Endre és Mészáros Ági visszavonta aláírását. Ugyanakkor
Ruttkai Éva és Gábor Miklós már ellenállt a politikai nyomásnak.
A feloszlatás felé vezető út
Az eddig felsorolt problémák ellenére a Színház- és Filmművészeti Szövetség
hosszabb távú hatása a magyar színház modernizációjára nem lebecsülendő.
Annak ellenére sem, hogy egyes színházi hagyományokat, elsősorban a két
háború közötti bulvárszínházat, mondhatnánk a BSZSZ-vezetők színházai¬
nak örökségét értéktelennek, károsnak bélyegezve kizárták a szakmai diskur¬
zusból. Ennek konstatálása mellett is figyelemre méltóak azonban a színház
mint autonóm művészeti ág fejlődését kétségtelenül előmozdító szövetségi
aktivitásformák és az ezekből kifejlődő szakmai- és művészi tapasztalatok.
Ilyen volt a szakirodalomra irányuló figyelem, a Színház- és Filmművészeti
Szövetségen belül a Tudományos Osztály létrejötte, a továbbképzés, a szak¬
mai vita, a nemzetközi kapcsolatok szervezetté tétele, a vidéki színházak
egyenjogúsítására irányuló törekvés.
Hasonlóan pozitív hatásúak voltak hosszabb távon az elsősorban szak¬
mai körök számára rendezett bemutatkozási formák. Például a Magyar Drá¬
ma Hete, a Magyar Színjátszás Ünnepi Hete, a Színházi Fesztivál, valamint
a színházművészet részterületeinek (szcenikai osztály, dramaturgiai osztály)
a szövetség keretében történő megjelenítése. A műkedvelő színjátszásra is
# A tiltakozó aláírások kérdését Pünkösti Árpád dolgozta fel az ,, El fogjuk látni pártszerűen az ille¬
tők nótáját. Az 1955-ös tiltakozó aláírások és visszavonásuk története." című cikkében. Mozgó Világ
1994. 2. szam, 83-101.