OCR Output

264 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat

A színigazgatók végig védekező pozícióban tárgyaltak. Az ülésen a szín¬
igazgatók közül Bárdos Artúr, Pintér Zoltán, dr. Bródy Miklós, Várkonyi
Zoltán, Magyarics László, dr. Kovács Sándor, Sebestyén Mihály, Andrássy
Mártonné, Fellegi István, Benkő Gyula és Sebestyén Dezső volt jelen. Bár
a színészszervezetet csak Jákó Pál főtitkár és Tarnai József képviselte, de
a tárgyalási helyszín és az elnökség joga is a színészeké volt. Jákó Pál szerepe
az államosítás célegyenesét tekintve, meghatározó. Az ülésre, ahogy az aláb¬
bi jegyzőkönyv-részletből kitűnik, az a koreográfia jellemző, hogy Jákó közli
a kollektív szerződés általa javasolt változtatásait, mire az igazgatók rendre
megkísérlik az életszerűtlen ötleteket logikus ellenérvekkel hatástalanítani.
Jákó fellépése a Színházi , átállítás" - a pesti magánszínházi mező önszabá¬
lyozó működési modelljének válsága (1936-1944) című fejezetben szereplő
dr. Antalfia Antaléhoz hasonlít, aki a BSZINSZ élére kirendelt miniszteri
biztosként oktatta ki és zsarolta a BSZSZ tárgyalódelegációját hasonló mó¬
don a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokon.

,Jákó Pál: 4. pont 2. bekezdése: A szerződtetett tagot a gázsi nagyságának
megfelelő szerepkörben, illetve szerepben köteles az igazgató legalább egy¬
szer egy évben felléptetni, amibe a beugrás nem számítható be. Fel nem lép¬
tetés esetén a tag erkölcsi kártérítés címén kéthavi gázsira tarthat igényt, és
a következő színi évadra legalább ua. feltétel mellett igényt tarthat a szer¬
ződés megújítására.

Magyarics László: Ha egy darab végig fut az éven keresztül, és nem jut
idő a tag felléptetésére, akkor nem büntethetik meg az igazgatót!

Jákó Pál: Ilyen esetben rugalmasan fogják alkalmazni a kollektív szer¬
ződést. Azonban a színészek védelmére be kell venni ezt a pontot. Akiket
protekció vagy egyéb okból szerződtetett az igazgató, de nem léptette fel,
erkölcsileg így kárpótolni kell.

Benkő Gyula: És ha azért nem játszik, mert nem felelt meg?

Jákó Pál: Erre vonatkozik a Szakszervezet minősítése. Ha egy tag bebizo¬
nyította több próbán vagy előadáson keresztül, a Szakszervezet eltávolítja.

Várkonyi Zoltán: Ez a pont az igazgatót zavarttá teszi és kényszerhely¬
zetbe szorítja a szereposztásnál és állandó választott bíróságnak lenne az
alapja. Proponálom, ha a színész fél éven keresztül nem kap szerepet, vagy
nem méltatják színészi képességeit, felbonthatja a szerződést.

Jákó: Az utolsó mondatot, hogy jövő évben is szerződtetni kell, kihagy¬
hatjuk, a kéthavi fizetést azonban nem.

Várkonyi: Nevetséges, egész évben sétált, és még azután is fizessen az
igazgató?