Oldal 261 [261]
OCR
260 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat ügynökök bevonását a színészek szerződtetésébe már a Kamara is meg akarta szüntetni, illetve saját ügynökséget kívánt felállítani — sikertelenül. Staud a színházi pályán működők politikai alapú megrostálását általában is elfogadható eljárásnak tartja, ahogy erre a színészszakszervezet első évét értékelő cikkében rámutat: „Az igazolöbizottsäg nem volt veszbirösäg, de komolyan vette feladatát és eltávolított a magyar színházi világból mindenkit, aki kiszolgálta a letűnt politikai rendszert, és akinek működése ennélfogva nem volt kívánatos a demokratikus színház életében." Az igazságosabb színházi világ ígéretével a jelenbeli korlátozottságok elfogadtatása, a közérdeket a magánérdek fölé helyező, az igazgatókra és színészekre külső szabályrendszert kényszerítő érvelés már a társadalmi fordulatot előlegezi. Ahogy az is, hogy Staud 1947-ben egy színházi lapban eléggé szokatlan módon a korábbi korszak kultúrpolitikájának és kulturális diplomáciájának nyugati irányultságát kárhoztatva keleti fordulatot sürget. E korabeli politikai trendekkel egybehangzó véleménycikknek megint csak nem az igazságtartalmával van baj, hanem azzal, ahogy 1949 után végrehajtották, teljesen elvágva a nyugati színházi kapcsolatokat. , Mindenképpen nyugati nép akartunk lenni, mindenütt csak nyugati kultúrát kerestünk és a nyugati népek művészi színvonalához igazodtunk. [...] Ahogy a politikában lassan mindinkább előtérbe nyomul a kossuth-i konföderáció gondolata, úgy a művészetpolitikában Bartók Béla nyomdokaiba kell lépnünk, ha egészséges és reális művészi életet akarunk teremteni Magyarországon." Staud az élesedő politikai harcban választási agitációra hajazó cikket is ír. Azt a korban elterjedt diszkurzív panelt alkalmazza, mely a művészi értéket a haladónak, progresszívnek tételezett politikai erők képviseletével kapcsolja össze: s természetellenesnek tartanám tehát, ha ma egy művész a munkáspártokkal szemben foglalna állást és valamely exkluzív társaság kisebbségi oldalára állna. Természetellenesnek tartanám, mert ellenkeznék a művészet lényegével és hivatásával. [...] lehet, hogy nem tagja egyetlen pártnak sem. De éreznie kell az erkölcsi elkötelezettséget, a művészi elhivatottságot, amely őt a nagy tömegek oldalára állítja. 20 Staud Géza: Beszámoló, Színház, II. évfolyam, 1946. 18. 10. Staud Géza: A magyar művészetpolitika új útja, Színház, III. évfolyam, 1947. 20. 3. Staud Géza: Színészek válaszúton Színház, III. évfolyam, 1947. 35. 1. 21 22
