Seite 261 [261]
260 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat
ügynökök bevonását a színészek szerződtetésébe már a Kamara is meg akarta
szüntetni, illetve saját ügynökséget kívánt felállítani — sikertelenül.
Staud a színházi pályán működők politikai alapú megrostálását általában
is elfogadható eljárásnak tartja, ahogy erre a színészszakszervezet első évét
értékelő cikkében rámutat: „Az igazolöbizottsäg nem volt veszbirösäg, de ko¬
molyan vette feladatát és eltávolított a magyar színházi világból mindenkit,
aki kiszolgálta a letűnt politikai rendszert, és akinek működése ennélfogva
nem volt kívánatos a demokratikus színház életében." Az igazságosabb szín¬
házi világ ígéretével a jelenbeli korlátozottságok elfogadtatása, a közérdeket
a magánérdek fölé helyező, az igazgatókra és színészekre külső szabályrend¬
szert kényszerítő érvelés már a társadalmi fordulatot előlegezi. Ahogy az is,
hogy Staud 1947-ben egy színházi lapban eléggé szokatlan módon a korábbi
korszak kultúrpolitikájának és kulturális diplomáciájának nyugati irányult¬
ságát kárhoztatva keleti fordulatot sürget. E korabeli politikai trendekkel
egybehangzó véleménycikknek megint csak nem az igazságtartalmával van
baj, hanem azzal, ahogy 1949 után végrehajtották, teljesen elvágva a nyugati
színházi kapcsolatokat.
, Mindenképpen nyugati nép akartunk lenni, mindenütt csak nyugati kul¬
túrát kerestünk és a nyugati népek művészi színvonalához igazodtunk. [...]
Ahogy a politikában lassan mindinkább előtérbe nyomul a kossuth-i kon¬
föderáció gondolata, úgy a művészetpolitikában Bartók Béla nyomdokai¬
ba kell lépnünk, ha egészséges és reális művészi életet akarunk teremteni
Magyarországon."
Staud az élesedő politikai harcban választási agitációra hajazó cikket is ír.
Azt a korban elterjedt diszkurzív panelt alkalmazza, mely a művészi értéket
a haladónak, progresszívnek tételezett politikai erők képviseletével kapcsolja
össze:
s természetellenesnek tartanám tehát, ha ma egy művész a munkáspártok¬
kal szemben foglalna állást és valamely exkluzív társaság kisebbségi olda¬
lára állna. Természetellenesnek tartanám, mert ellenkeznék a művészet lé¬
nyegével és hivatásával. [...] lehet, hogy nem tagja egyetlen pártnak sem. De
éreznie kell az erkölcsi elkötelezettséget, a művészi elhivatottságot, amely őt
a nagy tömegek oldalára állítja.
20
Staud Géza: Beszámoló, Színház, II. évfolyam, 1946. 18. 10.
Staud Géza: A magyar művészetpolitika új útja, Színház, III. évfolyam, 1947. 20. 3.
Staud Géza: Színészek válaszúton Színház, III. évfolyam, 1947. 35. 1.
21
22