OCR Output

258 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat

vagy korbáccsal, de mindig szeretettel. Ez a lap erre a feladatra vállalkozott.
Irányítani akarja a színészt és vezetni akarja a közönséget."

E nevelői attitűddel rója meg az 1945 után hirtelen megjelenő új követel¬
ményeknek nyíltan ellent nem álló, az infláció miatt is igen bizonytalan
pénzügyi helyzetű magánszínházi bérlőigazgatókat, akik szerinte értéktelen
darabokat tűznek műsorra. , De most már nem elégszünk meg ígéretekkel,
lássuk a tetteket is. Hét évig voltunk elzárva a nagy művészi alkotásoktól. Hét
évig vártunk a szabadszellemű darabokra, a magyar írók nyíltan elmondott
mondataira."

Staud 1945-1948 közötti írásaiból egy a magánszínházi szféra működtetői
elleni támadássorozat rajzolódik ki. A színházi viszony majd" minden eleme
terítékre kerül. A repertoárok összeállításából a politikai elköteleződés jele¬
it hiányolja: , A nagypolitika törvényszerűségei érvényesülnek a színházak
műsorpolitikájában is. Tervszerűség, világnézet, rendszer és messzire vetett
tekintet nélkül a színpadokon is legfeljebb vegetálásról lehet szó." Az egyes
drámamodéellek érvényességét is az osztályharc felől látja értelmezhetőnek.
Egyenes összefüggést tételez a társadalmi rendszer átalakulása és az érvé¬
nyesnek, korszerűnek tekintendő drámatípusok változása között.

, A polgári társadalmi rend összeomlóban van s helyét a világ minden táján
egy szocialista rend foglalja el. Ez az átalakulás természetesen a művészet¬
ben, elsősorban az irodalomban érezteti hatását. [...] a polgári dráma két¬
ségkívül utolsó éveit éli. Nem érdektelen az elmúlás pillanatait végigkísérni,
mert ritkán jut embernek osztályrészül, hogy történelmi korszakok válságos
perceit figyelhesse meg."

Egy a szocialista realizmushoz igen közel álló, korszakváltó, társadalomkri¬
tikus dramamodellt jövendöl és ajánl a színházak számára.

, Mindenképpen meg fog azonban nyilatkozni a jövő drámájában az új íz¬
lés. Ez az ízlés, mivel minden valószínűség szerint határozott világnézetre
támaszkodik, nem lesz eklektikus és megbocsátó. Meg fogja tagadni a múl¬
tat és a múlt alkotásait, ahogy a középkor megtagadta az ókort, és ahogy
a renaissance megtagadta a középkort. A történelmi anyag helyét elfoglalják
a jövő társadalmi problémái."

2 Uo.

3 Staud Géza: Letelt a tiirelmi idö, Szinhaz, I. evfolyam, 1945. 3. 11.

“ Staud Géza: A magänszinhäzak müsorpolitikäja, Szinhaz, I. évfolyam, 1945. 14. 12.
s Staud Geza: A polgäri dräma välsäga, Szinhaz, II. évfolyam, 1946. 24. 14.

Staud Géza: A jövő drámája, Színház, II. évfolyam, 1946. 25. 3.