OCR Output

A MAGYAR SZÍNÉSZEK SZABAD
SZAKSZERVEZETÉNEK SZEREPE

A SZÍNHÁZAK ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK
ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN

A huszadik század első felében a színházak állami kezelésbe vételének szor¬
galmazása kevésbé volt jellemző, de állami támogatásuk igénye a politikai és
szakmai diskurzusban, illetve a sajtóban is megjelent. Ennek lehetett gazda¬
sági oka, mint az USA-ban, ahol 1935-ben a munkanélküliség és tőkehiány
enyhítésére hozta létre a Works Progress Administration a Federal Theatre
projektet. E támogatási formát aztán 1939-ben az Un-American Activities
Committee vizsgálata nyomán leállították, arra hivatkozva, hogy egyes pro¬
dukciók a kommunista párt ideológiai üzeneteit közvetítették." Franciaor¬
szágban, a Front Populaire 1936-os választási győzelmét követően, a párizsi
operák támogatásnövelése mellett a magánszínházak finanszírozásának ál¬
lami költségvetésbe építése is felmerült. A Ihéátre Populaire-mozgalom és
a Cartel hatására az inspiráció elsősorban művészetpolitikai volt: a színhá¬
zak hatókörének tágítása, a színház társadalmi vitafórummá emelése. Ang¬
liában sokáig erős volt az ellenállás, ha az állami támogatás terve felvetődött
(Nemzeti Színházat csak 1963-ban hoztak létre). Ugyanakkor, a második vi¬
lágháború alatt, 1940-től a Council for Encouragement of Music and the Arts
(CEMA) keretében - a nemzeti ellenállás és összetartás szellemének fenntar¬
tása érdekében - ott is kaptak közpénzből támogatást a színházak.

A Szovjetunióban ment végbe a legteljesebb modellváltás: a kulturális for¬
radalom szellemében, egy új, proletár kultúra megteremtése céljából — tehát
egyszerre népművelési és politikai szándékoktól vezettetve — állami kezelés¬
be vették a színházakat. Ennek ambivalens következményeiről a Színészúj¬
ságot, a Budapesti Színészek Szövetsége közlönyét olvasva a magyar szakma
is értesülhetett. Idézek az 1930-as lapszámok híreiből: , Munkás cenzúra. Az
orosz színházakban szigorú cenzúrát vezettek be, amit a munkástanácsok
delegátusai gyakorolnak, a cenzorok részt vesznek a főpróbákon is, ahol vál¬
toztatásokat követelhetnek úgy a darab cselekményén, mint előadásában."
Ugyancsak a színházak politikai kommunikációs eszközként való felhasz¬
nálására utalt, hogy , a tanácskormány legújabb rendelete szerint az előadás
megkezdése előtt valamennyi színházban agitációs beszéd tartandó aktuális
politikai és gazdasági kérdésekről." Az alábbi hír olvasása bizonyára más¬

+ Mally, Lynn: Hallie Flanagan and the Soviet Union, in: Choi Chatterjee, Beth Holmgren (eds.) Ame¬
ricans Experience Russia. Encountering the Enigma, 1917 to Present, New York, Routledge, 2013, 31-50.

2 _N.N.: Külföld, Szineszujsag, IV. evfolyam, 1930. 2. 23.

3 N.N.: Kulfold, Szinészujsdg, IV. évfolyam, 1930. 3. 27.