Oldal 250 [250]
OCR
A SZÍNMŰVÉSZETI ÉS FILMMŰVÉSZETI KAMARA (1939-1944) TERVEINEK MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA A következőkben elsőként a Kamara közlönyét, a Magyar Színészetet forrásként használva azokat a tervezett akcióformákat és a hozzájuk kapcsolódó érvrendszert mutatom be, amelyekkel Kiss Ferenc színész, a Kamara elnöke és a szervezet színművészeti főosztálya törekedett átformálni a kereskedelmi színház tagadhatatlanul ellentmondásokkal és szociális igazságtalanságokkal terhes működésmódját. Vizsgálatom terjedelmi okokból sem irányulhat a Kamara által tervezett intézkedések megvalósulásának/megvalósíthatóságának taglaläsara. Ehelyett a reformtervhez elengedhetetlennek velt kontrollformák, valamint a magänszinhäz-ellenes és elitváltásra irányuló érvelésmódok hasonlóságát törekszem kimutatni a három elemzett időszakban. A Kamara-vezetés terveinek végrehajtását korlátozta, hogy a pesti színházak zöme nem állami tulajdonú/finanszírozású volt. Így működésüket csak a parlamenten átvezetett jogszabályokkal, rendelkezésekkel lehetett befolyásolni. Ugyanakkor a Kamara önkényesen kialakított szakcsoportjaiba (művészeti ügyvezetők, előadóművészek, művészeti ügykezelők, igazgatási ügykezelők, művészi segédszemélyzet) a színházi terület minden közreműködőjének jelentkeznie kellett, és nem feltétlenül nyertek felvételt. Utóbbi azért jelentett problémát, mert a kamarai tagság a színházi szférában való működés feltétele volt. A szervezet hatalmára utalt az is, hogy a második, majd harmadik zsidótörvényből következő vallási és faji alapú szelekciót a színházi szakmában a Kamara segítségével hajtották végre. Döntéseiket - neveket tartalmazó listák és százalékokat közlő táblázatok formájában a Magyar Színészet rendszeresen publikálta is. Patkós György, akit már a Kamara idején bíztak meg a Belvárosi Színház igazgatásával, a színházi működésmód radikális átalakítását egy társadalmi változás részeként interpretálta, nézői igényként tüntette fel: , A közönség erkölcstelenségének, elfajult hajlamainak szolgáló üzletszínház, mely az operettben csúcsosodott ki, az operettel együtt megbukott. A ma embere tétován, de forró szomjúsággal keresi az új, tiszta utakat, a választ a sorskérdéseire.”! Ez a retorikai eljárás - a hatalmi központ döntéseinek népi/dolgozói igényként való feltüntetése -— az 1945 utáni átmeneti, majd a pártállami korszak érvelésmódjára is jellemző volt. A szervezet felvállalt politikai kapcsolódását jelzi, hogy Kiss Ferenc a Kamara megalakulását is politikusi erőfeszítéseknek tulajdonította: 1 Patkós György: Az új magyar színház feladata, Magyar Színészet, 1939/2, 3.
