OCR
Színházi , átállítás" — a pesti magánszínházi mező önszabályozó... s 229 beszéltem futólag, aki jelezte, hogy az ügyeket sürgősen el kell intéznünk. Félek, hogy Marton Sándor halála óta új szél fúj, amely szél ellen kellően kell majd védekeznünk. Nemigen hinném, hogy már ezen a héten egyéb elfoglaltságom miatt is Kékesre mehetnék, de azt hiszem, nem is volna ott kellő alkalom a dolgokat nyugodtan elintézni. Meg kell várnom, amíg visszajössz. Remélhetőleg nem akarsz vasárnapig maradni? Sokszor ölel igaz barátsággal H. Richárd"" Herman szerint javaslatuknak csak néhány elemét vették figyelembe, miközben egyes pontokon még szigorítottak is. Elitváltási szándékot konstatál és a hatóságokkal folytatott kommunikációban eddig alkalmazott módszereket immár hasztalanoknak tartja. A nem mindennapi megküzdési képességgel rendelkező, esetleg Hermannál naivabb Roboz ehelyett tovább próbálkozik. A korábbi időszakhoz hasonló retorikát alkalmazó és a hatóságok iránti bizalmat sugalló levélben köszönti a BSZSZ-szel évtizedek óta kapcsolatban álló Wlassics Gyula államtitkárt, mint a Kamara előkészítésével megbízott miniszteri kiküldöttet: , Az a feladat, amely elé a nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr bizalma Méltóságodat állította, bizonyára súlyos és kényes problémákatis érint, de meg vagyunk győződve valamennyi érdekeltnek egyhangú véleményéről, hogy nem történhetett szerencsésebb választás, és hogy Méltóságod neve a legjobb biztosítéka a felmerülő kérdések közérdekű, igazságos és méltányos elintézésének." Wlassics szeptember 11-i válasza a BSZSZ módosító javaslatait illetően, az udvarias üdvözlő levél ellenére sem biztató. , Az összes pontokra vonatkozóan a bizottságnak nem volt módjában illetékességet megállapítani."" Roboz mindenáron folytatni törekszik munkáját a BSZSZ és a Vígszínház élén. Ennek irrealitását a politikai közeget jobban átlátó Molnár Ferenc is konstatálja." A , tegyünk úgy, mintha minden mehetne tovább"-értelmezést Robozon kívül a legnépszerűbb, de létében a törvény által szintén fenyegetett színházi hetilap, a Színházi Élet is képviseli. 1938. évi 37-es számában, A hét humora 54 OSZK SZT Irattár BSZSZ iratai 223/3122. 5 Uo. 5 Uo. 7 ,Robozék lelkesen csinäljäk toväbb a Vigszinhäzat, premiereket rendeznek, és nagyban szerepelnek." Molnár Ferenc levele Darvas Lilihez 1938. szeptember 16. Gajdó-Varga: i. m. 40, ,Roboz meglátogatott San Remoban, a Szilvesztert ott együtt töltöttük. Őt nem féltem, bizonyára ügyesen helyezkedik el külföldön. Persze, mint a többiek is, utolsó percig ragaszkodik a pesti pozícióhoz." Molnár Ferenc levele Darvas Lilihez, 1939. február 5. Gajdó-Varga: i. m. 46.