OCR Output

Színházi , átállítás" — a pesti magánszínházi mező önszabályozó... s 227

színház saját, vagy legalábbis nagyon hosszú időre bérelt épületben játszik,
sokkal nagyobb tőkét dolgoztat és aránytalanul nagyobb kockázatot vállal.
A legtöbb vidéki színház viszont több városból álló kerületben működik,
ezek között nyári állomással is rendelkezik és így a 12 hónapos szerződés
kérdése (amelyre különben még másutt részletesebben rátérünk), a vidéki
színházakkal szemben egészen más elbírálás alá esik. Azok a különbségek,
amelyek a fővárosi és vidéki színészet között mutatkoznak és azok a sajátos
körülmények, amelyek között dolgoznak, más-más érdeket jelentenek. Így
a kamarai életben a fővárosi és a vidéki színészet ügyének szétválasztása
mindegyik csoportnál eredményesebb és céltudatosabb munkára vezetne és
technikailag is célszerűbb lenne ez a megoldás.

Mindezeknek tiszteletteljes előrebocsátása után a tervezet egyes pontja¬
ira vonatkozólag észrevételeinket a következőkben vagyunk bátrak előter¬
jeszteni. [...]”*

Ezután a BSZSZ-vezetőség hosszú és releváns kommentárokat fűz a tervezet
egyes pontjaihoz, jogi segítséget is nyújtva, mondatok kihúzását vagy átfogal¬
mazását javasolva. Reziliens szervezetként, a fővárosi kulturális életben ad¬
dig betöltött szerepükhöz ragaszkodva, a hatóságokkal való korábbi partneri
viszonyhoz kívánnának visszatérni. Maga a 120 paragrafusból álló hatósági
tervezet a gyakran tényleg kiszolgáltatott színészek és vidéki színházcsinálók
sok vágyálmát tartalmazta. A BSZSZ-vezetők a fővárosi működési gyakor¬
lat felől cáfolják az utópikus terveket. Maga a 6.090/1938. M. E. sz. rende¬
let a Színművészeti és Filmművészeti Kamara felállítása tárgyában, mely a
Budapesti Közlöny 1938. augusztus 28-i számában jelent meg - úgy is, mint
a BSZSZ-vezetők érveire adott negatív reakció -, újabb fordulópontot jelen¬
tett a tisztikar lojalitásstratégiájában. Konstatálniuk kellett, hogy átgondolt és
munkát nem megspóroló akciójuk, értelmes kommunikációra felhívó levelük,
mely a tervezett rendelet majd" minden pontjához fűzött szakmai tapaszta¬
latokra épülő megjegyzést, az adott politikai helyzetben hatástalan maradt.
A színigazgatók tanácsait figyelmen kívül hagyó rendeletre reagálva
Herman Richárd, a BSZSZ vezetőségi tagja augusztus 30-án magánlevelet
írt az örök optimista Roboznak. Ebben már nem az aktivitás, hanem a le¬
mondás hangjai erősek. Érzékelteti, hogy nemcsak vezető szerepét vesztette
el a BSZSZ a pesti magánszínházi szektorban, hanem feltehetőleg az eddigi
működés folytathatóságának lehetőségét is. Hiszen az érdekegyeztetés ko¬
rábbi szervezeti keretei éppen megszűnőben vannak. Azért különösen fontos
ez a dokumentum, mivel kivételesen a szövetségi vezetők közti személyes vi¬
szonytis láttatni engedi. Pont abban a pillanatban, mikor az addigi tevékeny¬

53 Uo.