Seite 193 [193]
OCR
192 s II. A Budapesti Színigazgatók Szövetsége tenné a működést. Jellemző párhuzam ugyanakkor, hogy az állami színházak válságos helyzetét Hevesi is a hangosfilm és a rádió minimális megadóztatásával vélné megoldhatónak. Konklúziója tehát megegyezik a magánszínház-igazgatókéval. Párhuzamos szakmai beszédmódok A BSZSZ külső és belső kommunikációjában a magánszínházak válságát kizárólag pénzügyi okokkal (magas közterhek, hangosfilm konkurenciája) magyarázta. Ugyanakkor a korabeli színészeti és filmes szakmai fórumok a színházakban inkább vezetési, működési és művészeti válságot érzékeltek. A Színészújságban Fóthy János, a Pesti Hírlap kritikusa Miért mennek tönkre a pesti színházak? című cikkében a konfliktuskerülő öncenzúrát okolja: , Nálunk, ahol a bátrabb színpadi probléma már társadalmi veszedelem, ahol egy nyersebb, életízűbb szóra már elsápad az igazgató: mit fog szólni az ügyeletes rendőrtiszt, nálunk, ahol a frázishazafiság felhördül, mert a színpadon egy magyar ember - mondjuk - lop."" Jób Dániel, a Vígszínház művészeti igazgatója is konstatálja e konformizmusból eredő korlátokat: , Múlt hónapban Berlinben jártam és négy-öt olyan színdarabot láttam, ami mind lehetetlen nálunk. [...] Láttam egy darabot, ami azzal kezdődik, hogy egy pap elárulja a gyónási titkot. Már szó sem lehet róla." A darabválasztást és értelmezést tehát a társadalmi problémák illúziótlanabb bemutatásától visszariadó óvatosság jellemezte. A Mozivilág is több olyan írást közöl, vagy vesz át 1930-ban, mely a színigazgatók felelősségét hangsúlyozza. A színházi válság és a hangosfilm című cikk szerint a színigazgatók rossz üzleti politikával, a filmiparra jellemző sztárrendszer átvételével akartak nagyobb haszonra szert tenni, lebontva a társulatokat , mondvacsinált sztárokkal, puffogó reklámnagydobbal és már a bemutatókon szétpukkanó szappanbuborék attrakciókkal próbálnak meg pillanatnyi sikereket aratni."? A művészi célok feladása, , a rideg, de rosszul kalkuláló üzleti szellem bosszulta meg tehát magát a színházainkon, melyek az anyagi reménységek kedvéért felidéztek egy művészi válságot és most csodálkoznak, hogy ez maga után vonta az anyagi krízist is."" A névtelen szerző jogosan ironizál a színigazgatók nemzeti kultúra védelmére hivatkozó válságdiskurzusán: , Most aztán megint magasabb szempontokra hivatkozva § Féthy János: Lázadás a javítóintézetben. Miért mennek tönkre a pesti színházak?, Színészújság, 3. évfolyam, 1929/6. 9. Jób Dániel: A közönségről, Színészújság, 4. évfolyam, 1930/2. 9. © N.N.: A színházi válság és a hangosfilm, Mozivilág, 18. évfolyam, 1930/40. 1. 7 Uo.
