OCR Output

162 s II. A Budapesti Színigazgatók Szövetsége

A gázsiredukciót egyes színházak a fellépti díjasokra is alkalmazni kí¬
vánták. Ha a színész ellenállt, könnyen a szerződésbontás veszélyét vonta
magára. Ez történt Delly Ferenccel, aki egy szerepre szerződött a Fővárosi
Operettszínházba, az 1931. szeptember 26.-1932. május 30. közötti időszak¬
ra. Esténként - 50 este garantálásával - 70 pengő fellépő díj illette volna meg,
mely a szerződés szerint , semmiféle körülmények között nem redukálha¬
tó. A választott bírósági ügy abból keletkezett, hogy Delly az egyik előadás
szünetében a produkció otthagyásával fenyegette meg igazgatóját. Az okot a
választott bírósághoz intézett levelében összegzi: A , tegnapi előadás [október
6. — H. Gy.] alatt Sebestyén Géza igazgató úr azzal jött hozzám, hogy fellép¬
ti díjamnak csupán felét fogadjam el, másik felét hitelezzem addig, amíg az
igazgatók és színészek szövetsége a gageredukció ügyében dönt."" A színész
állítja, nem akarta otthagyni az előadást, egyszerűen nem bírta tovább a fe¬
szültséget: , A színházak amúgy is túlfűtött atmoszférájában és a mai idők
izzó idegességében nincsen semmi jelentősége bármilyen elhangzott szónak
és az nem komoly szándékra irányul, hanem csak a pillanat izgalmában ki¬
röppent mondat."??

Horti Sándor komikus is szembe ment az idők szellemével, mikor 1932
áprilisában azért kezdeményezett választott bírósági tárgyalást, mert , a F6¬
városi Operettszínház igazgatósága 12 pengős fellépti díját március 31-étől
kezdődőleg 12 pengőről egyoldalúlag 6 pengőre szállította." Az 5096-os
gázsiredukció eszerint átment a gyakorlatba. Érthető Horti elkeseredése, ha
maradék esti díjazását akár a primadonnák 200, akár Delly 70 pengős fellépti
díjával mérjük össze. S az esténkénti 6 pengő is csak az adott produkció mű¬
soron maradásáig biztosított szerény jövedelmet. Arról, hogy a szerződések
revíziója hány fővárosi színészt és milyen mértékben érintett, nem találtam
összegző adatokat. Konstatálva a munkanélküli színészek számának növe¬
kedését, valószínűleg sokan elfogadni kényszerültek a redukált fizetés- vagy
gázsiajánlatot.

Gázsimaximum

A legmagasabb fellépti díjat szabályozó gázsimaximum kikötése a szerző¬
sokkal kisebb körére hatott, és kevesebb szociális problémát okozott. Sikeres
elfogadása inkább a színigazgatók belső ügye volt. Az ő előadásba fektetendő

* Uo.
3 OSZK SZT Irattar BSZSZ iratai 216/2237.
3 OSZK SZT Irattar BSZSZ iratai 217/2301.