Oldal 105 [105]
OCR
104 s I. A globális színházi hálózatok pesti leányvállalata és nem kapható francia parfümmel illatosítva jelentek meg a próbákon, sokszor, mint királynők, kísérettel, azaz sofőr vezette autó hozta őket." Megkockáztathatjuk azt a feltételezést, hogy a kortárs nyugati repertoár átvételének gyakorlata, a vígszínházi szerzők darabjainak polgári jellege mellett talán épp a színésznő-politikában is tetten érhető gazdasági és társadalmi elit-barát attitűd volt az oka, hogy a színházak államosítása után a Vígszínházat a pártállami kulturális politika megszüntette. A pesti színházak profilírozása során úgy vélték kívánatosnak, hogy e teátrum szelleme (kínálata és közönsége) ne létezzen tovább. A háborús károk után újjáépülő épületben 1951-ben megnyíló Magyar Néphadsereg Színháza neve és funkciója is e szimbolikus szakítás szándékát kommunikálta. Mint ahogy annak kudarcát üzeni majd két bombasiker: a vígszínházi szellemet képviselő Heltai Jenő A néma leventéjének 1955. szeptemberi, majd Molnár Ferenc A hattyújának 1957. márciusi bemutatója. (E darabok a diktatúra időleges gyengülésének időszakaiban, mondhatni taktikai okokból kerülhettek színre.) A főszerepekben Ruttkai Éva vette át a vígszínházi sztárszínésznők stafétabotját. S bár Magyar Bálint, a színház 1955-1958 közötti igazgatója, A hattyú bemutatójakor a Magyar Néphadsereg Színházában már megünnepeltette a Vígszínház hatvan éves jubileumát, az egykor legjelentősebb pesti magánszínház csak 1960-ban vehette fel újra a Vígszínház nevet. 39 Perczel, 2000, 50.
