OCR
82 s I. A globális színházi hálózatok pesti leányvállalata bérelte ki Heltai Jenővel és dr. Bródy Pállal 1929-ben a Belvárosi Színházat. Direktorként azonban gyorsan le kellett számolnia azzal az illúzióval, hogy elegendő színpadképes kortárs magyar darab áll rendelkezésre. , Darabolvasások. Heltai szerint egyik darab sincs készen. Ő azt hiszi, hogy a szórenden múlik az előadás sikere. Bizonytalanság: mit játsszunk? Egyszerre nincs mit előadni. Nincsenek színészeink. Kínos hét.?A darabhiány tehát nem csak esztétikai, hanem strukturális és pénzügyi probléma is volt. A kiküszöbölésére alkalmazott eljárások közül most a Vígszínház gyakorlatát vizsgálom mikrotörténeti közelítéssel. Forrásom a teátrumnak az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára kézirattárában őrzött anyagából az 1930-ra vonatkozó levelezés. Egy minden premierjével a bukás pénzügyi kockázatát viselő magánszínháznak több olyan bemutatásra előkészített darabra volt szüksége, melynek előadási jogát már lekötötte. Mielőtt a tulajdonképpeni színre állítás megkezdődött, magyar darab esetében el kellett végezni a dramaturgiai előmunkálatokat, külföldi daraboknál pedig a fordítást, és a helyi befogadói közeghez való igazítást. A Vígszínházban e tevékenységek 1930-ban intenzíven, tervszerűen, a kozmopolita színházi centrumokhoz kapcsolódó nemzetközi hálózatba illeszkedve folytak, Roboz Imre vezérigazgató, Jób Dániel rendező, művészeti igazgató és Komor Gyula dramaturg koordinálásával. A levelezésből érzékelhető a színházi hierarchia-piramis. A gazdasági elithez tartozó Robozhoz Jób baráti szolgálatkészséggel viszonyult, míg Komor Gyula tiszteletteljes udvariassággal fogalmazta meg mondandóját az egyes darabokkal kapcsolatban. A hazai szerzők kezelése A Vígszínház vezetői folyamatosan egyeztettek a hazai és az ún. háziszerzőkkel készülő darabjaikról. A kiválasztás fontos szempontja volt a téma vagy egy szerző újdonsága. Erre utal Jób 1930. július 3-i Roboznak küldött levele," melyben egy novellista színpadi szerzővé csábításának ötletét veti fel: „Ama bizonyos Nyugat-beli novella írója Emődi Nagy Lajos. Ma felelt. Kiderült róla, hogy református lelkész, megszállt területen, Jugoszláviában. Van darabja, el fogja küldeni." A darabokat a feltételezett befogadói igényekhez Lengyel Menyhért: Életem könyve. Budapest, Gondolat, 1987, 222. ; "A témáról lásd: Fürstner, Gabriella: A Vígszínház háziszerzői. Bölcsészdoktori disszertáció, 1985. kézirat (OSZK SZT) : "A továbbiakban az idézett levelek évszámát csak akkor jelölöm, ha nem 1930-ban íródtak. 5 ". OSZK SZT Irattár Vígszínház iratai 374 (A továbbiakban minden, a Vígszínház anyagából idézett szövegre ez a jelzet vonatkozik, mert az anyag csak kronológiailag rendezett.)