Seite 67 [67]
OCR
66 s I. A globális színházi hálózatok pesti leányvállalata jelmezkészlete. A színházba jegyet váltó nézők tehát egy exkluzív környezet és esemény részeseiként láthatták magukat, még ha nem is voltak tagjai az elitnek. A magyar sztárok, elsősorban a Pompadourt sikerre vivő Fedák Sári megszerzése mellett érzékelhető volt a törekvés amerikai színpadokon játszó magyar színészek, például Király Ernő és Keleti Juliska szerződtetésére. Hogy domináns pozícióját milyen repertoárpolitikával érte el egy év alatt a Fővárosi Operettszínház, arról a Vígszínház kötetes iratai közt megőrzött, az előadásra lekötött darabok adatait tartalmazó könyv szolgáltat információt. Eszerint Blumenthal bérlősége idején döntően magyar, francia és osztrák zeneszerzők műveit kötötték le. Bemutatóra megvásárolt új amerikai zenés darab csak a Sally című musical és a Student Prince című Romberg-operett volt, de végül saját üzemükben egyiket sem adták elő. (Táblázat 9) A lekötések szintjén tehát nem volt érzékelhető egy a Broadway-műfajok pesti meghonosítására irányuló tendencia a Fővárosi Operettszínházban. Az általam vizsgált iratok arra nem adtak választ, hogy a színrevitelről végül ki döntött. A hierarchiában legfelül a bérlő, Ben Blumenthal állt, alatta Roboz Imre, a Vígszínház vezérigazgatója helyezkedett el. Az ő alárendeltje volt 1925-ös lemondásáig Tapolczai Gyula, a Fővárosi Operettszínház igazgatója és Szabolcs Ernő, a színház főrendezője. Nem találtam arra utaló dokumentumot, hogy Blumenthal beleszólt volna a repertoár alakításába. Ugyanakkor, mivel rendszeresen találkozott Robozzal külföldön, ez megtörténhetett közvetlenül-személyesen is. Blumenthal igen ritkán azért véleményt nyilvánított az operettszínházzal kapcsolatban, a Három gráciával például meg volt elégedve. , Ez az előadás nem is száz, hanem ezer és egy percenttel jobb, mint az akkori. A színpad olyan, hogy se Bécsben, se Berlinben, se Párizsban nem láttam különbet; Londonban is csak egy színházban: ott, ahol egy amerikai revüt játszanak newyotki kiállítással. Az én szememben megnőtt tehát a színház és főleg megnőtt Szabolcs úr, aki amerikai értelemben is kitűnő rendezőnek bizonyult.”” Blumenthal számára tehát a kozmopolita centrumok, mindenekelőtt az amerikai zenés színházi produkciók jelentették a mércét, a helyi operetthagyomány értékeire, sajátosságaira nem is utalt. A továbbiakban, a fenti értékítéletétől nem függetlenül azt vizsgálom, hogy a Halló, Amerika! című revü miért okozta a Fővárosi Operettszínház sikersorozatának végét, valamint, hogy az amerikai és angol alkotókat is felvonultató produkció létrehozása és recepciója milyen interkulturális eredetű 7 F.J.: Színházi krónika, 8 Órai Újság, 9. évfolyam, 1923. július 8. vasárnap. 9.
