OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA A lelkészi spiritualitás sajátossága az, hogy a lelkipásztor munkájának része istenkapcsolatának ápolása, és a , munkaeszköze" a saját személyisége. A mai társadalomban a vallásgyakorlás mint magánügy jelenik meg a munka világában, de a lelkész , hivatásos hívő" és ez nemcsak a privát szférába tartozó része életének.** A lelkészinterjúk tanúsága szerint általában úgy élik meg, hogy feladatuk az Istennel való bensőséges kapcsolatból táplálkozva kifelé is megélni hitüket. Hitükkel másokat is serkentő módon legyenek jelen a közösség tagjai számára, hogy használják azt a , természetes gyógyító erőt, amely a gyülekezetben betöltött pozíciójukból ered":"?? Mindig tehát, hogy mégsem ezt kamatoztatom annyira, hogy milyen tudást szereztem, hanem próbálom magamat is az Istennel való kapcsolatba, meg a lelki életben frissen tartani és ébren tartani. És azt érzem, hogy ebben van az a specialitás, amit lelkészként hozzá tudok tenni [...] nyilván a teológia tudománya is fontos és nem ezt akarom megkérdőjelezni, de hogy az életbe meg azt érzem, hogy mégis az a fontos, hogy az Istennel való kapcsolatot hogyan tudom segíteni nekik, bennük. (21/32) Tulajdonképpen akkor már egészen biztosan tudtam, hogy hogy az Istennek a szövetsége egyáltalán nem azon múlik, hogy az ember milyen teológiai beállítottsággal rendelkezik, hanem, hogy milyen az élő kapcsolata az Istennel, illetve a kegyelemmel, és hogyan tudja ezeket érkeztetni az életébe, illetve hogyan tudja továbbadni és hogyan tudja átvinni az élethelyzetekre. Tehát hogyan válik láthatóvá az Isten dicsősége az ember életén keresztül. (7/78) Az emberek közötti kommunikációban és a társas együttélésben számos zavar keletkezik. Csíkszentmihályi szerint a T-típusú (transzcendens) személyiség legfontosabb ismérve az, hogy a környezetében lévő zavart, entrópiát jelenlétével csökkenti." A lelkész segít másoknak is az élet feszültségeit, ellentmondó tendenciáit egységben kezelni és elhordozni. Olyan személyiség, aki nem növeli a zavartságot, hanem egyfajta gyógyító jelenléttel harmóniát közvetít mások felé. Ez a felülemelkedettség több interjúban is megjelent, így vall erről az egyik lelkész: 88 Kocsev Miklös: Ezredvegi szinek - Impulzusok a holland református gyakorlati teológiából, Budapest, LHarmattan, 2006, 283. 489 Friedman: Nemzedekröl nemzedekre, 274. 190 Csikszentmihälyi Mihäly: A fejlödes utjai - A harmadik évezred pszichológiája, Budapest, Nyitott Könyvmühely, 2011, 292. 176