OCR Output

A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA

Ő az, aki téged el tud hívni erre, és Ő az, aki meg tudja mutatni, hogy kell élned stb.,
tehát, hogy pont a lényeg hiányzik ebből. Sokszor ebben voltam és így prédikáltam,
és ez nagyon megdöbbentő volt ezzel találkozni. (31/36)

A keresésnek ez a szakasza már az egység megélése, misztikus összekötöttség
Istennel, önmagunkkal és a környezetünkkel (via unitiva). Az eddigi kereteken
való túllépés, a régi keretekkel való szembenállás után újabb keretek kiépítésének
vagy felvállalásának időszaka jöhet el a hívő életében.

A spirituális keresés időszaka után az Istennel és a közösséggel más minő¬
ségben és egy megújított életcél mentén új spirituális otthonosság időszaka kez¬
dődhet el a hívő életében. Wikström szavaival: , a korábbról ismert hiányérzet
ott motoszkál a vándorlás alatt is, mostanra azonban jó adag bizalom veszi át
a helyét”.“*4 A következő spirituális otthontalálás lehet, hogy a régi, de lehet, hogy

un

egy új közösségben valósul meg, de ha visszatér is belső útjainak, kételyeinek
megélése után a hívő régi közösségébe, már nem ugyanolyan emberként teszi és
eddigi lelki útjának tapasztalatait beépítve, annak kételyeivel és paradoxonaival
együtt, mintegy ,második naivitással"? képes újra értelmet látni a közösség
gyakorlásában, és új értelmet nyernek akár régebbi hitgyakorlatok, kegyességi
formák is. Ahogy azt a Shults-Sandage-féle modell mutatja, a keresés időszaka
nem mindig vezet vissza a spirituális otthontalálás körébe, hanem előfordulhat,
hogy a hívő már nem - vagy akár hosszabb ideig nem - tér vissza abba a lelki ott¬
honba, amit előtte sajátjának ismert. Előfordulhat, hogy valaki annyira csalódik
az egyházában, lelki közösségében vagy akár Istenben, hogy a keresés időszaka
után már nem találja helyét és nem tud visszatérni oda.

A fent vázolt modell tulajdonképpen egy spirális növekedés dinamikáját írja
le, hiszen az otthonosság, keresés (vagy kilépés) során ugyanazok az élettémák
kerülnek elő, mint korábban, de más összefüggésben, más rálátással keresünk
és találunk választ az élet végső és alapvető kérdéseire. Ahogy Loder fogalmaz:
, Bármelyik teológiai antropológiai vita mögött két klasszikus doktrína feszült¬
sége húzódik meg: istenképűség /Istenhez való hasonlóság és az eredendő bűn/
az ember távolsága Istentől. Ezek nemcsak egy-egy élethelyzet kérdései, hanem
az egész emberi élet során jelen lévő témák; az emberi fejlődésünk minden egyes
szakaszára hatással vannak, és szakaszonként új megvilágításba helyezik e tanok
értelmét. Ezek a doktrínák teológiai távlatot adnak a szakaszoknak, szakaszon¬
ként is, de egyaránt az élet egészére nézve."6

181 Wikström: A kápráztató sötétség, 246.

185 P. Ricoeur: Zeit und Erzählung III. - Die erzählte Zeit, München: Fink, 1991, 41.

486 J, W. Loder: The Logic of the Spirit - Human Development in Theological Perspektive, San Fran¬
cisco, Jossey-Bass Publishers, 1998, 109.

174