OCR
SPIRITUÁLIS ÚTKERESÉS ÉS REFORMÁTUS LELKISÉG ragadott meg, amikor arról volt szó, hogy Isten megbocsátott nekünk a Krisztusban, hogy elküldte értünk. Képzeld el, hogy Isten egy pillanat alatt elvette a haragot és megbocsátottam a feleségemnek, mert hittem, hogy mindez ránk is érvényes, most aktuálisan is. Ezt azonnal megbeszéltem vele, és ennek természetesen azóta is gyógyító hatása van. (24/14) Loder szerint az életvilágunkban keletkezett hiány tekintetében csakis az azon való felülemelkedés útján állhat helyre az egyensúly, ezt a transzcendenciát csak , a Szent" adhatja az embernek." Pál Ferenc a , spirituális ugrás" kifejezést használja annak leírására, hogy a régi élethelyzet tudatos és tudattalan szintű elengedése után jön a nyitottság az új keresésére."? Ekkor nyílik lehetőség, hogy önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunkat új megvilágításban lássuk. Isten segít hozzá, hogy újradefiniálhassuk kapcsolatunkat Ővele, saját magunkkal, a másik emberrel és a világgal. Amíg valaki egy veszteség kapcsán úgy érezheti, hogy beszűkültek a lehetőségei, s nem látja a kiutat, egy következő életszakaszban lehet, hogy éppen ezt a váltást már nem kényszerként, hanem új dolgok megismerésének lehetőségeként interpretálja. Minden egyes életszakaszban újabb ajtók nyílnak, és magunk mögött hagyunk régebbi elképzeléseket, világlátást, gondolkodási struktúrákat, istenképet. Feldmár András a változásnak ezt a periodikusságát a születéshez hasonlítja: , Sajnos minden kint előbb-utóbb bent lesz. Tehát ha azt hittétek, hogy ezt egyszer meg lehet úszni, akkor tévedtetek. Addig, ameddig élünk, addig ez a spirál megy. Az egész életünkön. Mindig, ami kint, végre, lehet lélegezni, szabadság, egy kis idő múltán — mert nő, mert változik, mert minden változik — az megint túl szűk lesz — lehet, hogy az egy kapcsolat, lehet, hogy az egy állás, akármi -—, az megint túl kicsi lesz. Akkor jön a hát innen nem lehet kikerülni, nincs kiút, akkor jön a véres csata, jaj de jó, innen kikerültem, és akkor megint a kint bent lesz, és így megy tovább addig, amíg meg nem halunk." Az új szakaszba érve már másképp látjuk az életünket, átértékeljük az addig megtett utat. A spirituális változás (transformation) átéléséről, így vall az egyik lelkész: Nagy változás volt az életemben, hogy amikor rádöbbentem, hogy nem az evangéliumot prédikálom, hanem egyfajta életmódot vagy kegyességet. És ezt úgy kell érteni, hogy úgy épül fel a prédikáció, hogy na így van a Bibliában, te így élsz, akkor térjél meg, és éljél úgy, ahogy a Bibliában van, és mi az, ami hiányzik? Az evangélium, hogy valójában Krisztus halt meg érted, és Ő az, aki világosságot tud gyújtani benned, és 481 TJo., 35—44. 482 Pál: Önmeghaladás, életcélok, jóllét, 231—236, 235. 183 Feldmár András: A születés és a halál stációi, el6adäs, 2001, Forräs: http://www.daath.hu/ showText.php?id-42 (Letöltés: 2016. május 5.) 173