Oldal 170 [170]
OCR
SPIRITUÁLIS ÚTKERESÉS ÉS REFORMÁTUS LELKISÉG Az otthontalálás időszakában a hívő beleilleszkedik a keresztyén közösség életébe, elfogadja környezete elvárásait és cserébe az odatartozás érzését kapja. Az ember számára az otthontalálás , belső köre" komfortos és biztonságos világ, mely , kapcsolatot biztosít a spirituális közösséggel és tradícióval, amely legitimmé tesz bizonyos rítusokat és kegyességi formákat, és a vallásos átélésben közösségi érzetet biztosít.""§ Egy hitstílushoz és egy közösséghez való tartozásnak is megvan az életciklusa és a rendszeren belül is lehetnek a rendszer kereteit nem érintő kisebb változások, mint például kapcsolati konfliktusok, unalom, kiábrándultsag, egyéb elégedetlenség.* Ezek nem minden esetben jelentenek kilépést, hiszen dönthet úgy a hívő, hogy problémái ellenére marad bizonyos elvek és/vagy közösségek mellett. Egy lelkész szüleinek példáját említette a közösség (és lelkiség) melletti kitartás kapcsán: Amikor édesanyámék, amikor a szüleim felvetették, hogy nekik mi keresnivalójuk van egy süllyedő hajón, mármint hogy a református egyházban, [név] néni rájuk nézett és azt kérdezte, hogy szerintetek ki menekül először a süllyedő hajóról? A patkányok. Döntsétek el, hogy Ti patkányok akartok-e lenni? Édesanyám mind a mai napig él. Mind a mai napig, ha valaki megkérdezi, akkor ő az [helységnév] református gyülekezetnek a tagja. Inádkozik a mindenkori lelkipásztorért. Amíg tudott, ott volt a bibliaórákon, és mostis, amíg tud, elmegy a bibliaórákra, ha elviszik. Édesapám betegségéig, majd a bekövetkezett haláláig gondnoka volt a gyülekezetnek, majdnem harminc évig. De ez ennek volt köszönhető, ennek a mondatnak, hogy kik menekülnek a süllyedő hajóról. Nem az a kérdés, hogy süllyed-e a hajó, hanem az, hogy ottmarad és megpróbál ottmaradni és mindent megtenni annak érdekében, hogy ne süllyedjen el a hajó. (27/1) Az otthonosságon belül e modell szerint lehet egy olyan út, amely az elkülönüléshez kapcsolódik, amikor valaki belső emigrációba vonul a közösségen belül. 468 Shults — Sandage: Transforming Spirituality, 32. 169 Streib ötféle vallásos stílust különböztet meg: Az első, a szubjektív vallásos stílus, amely csecsemóőkorban jelenik meg és leginkább Fowler differenciálatlan és intuitív-projektív hitleírásának felel meg. Fontos szerephez jut benne a fantázia, az érzelmek és a szülőkkel kialakított alapbizalom, mely alapja lesz a későbbi, Istenbe vetett hitnek. A második a do ut des vallásos stílus, melyben a gyermek már tudatára ébred saját szükségleteinek, s magát reciprok interakciók részének látja. Az érett vallásos stílus a személyközi kapcsolatok szintjén orientálódik. Istent mint személyes partnerét képzeli el, s kapcsolatukat a , kölcsönös tisztelet" jellemzi. Az individuális-rendszerező vallásos stílus: vallásos kérdésekben képes integrálni a kritikát, sok minden a szimbólumok nyelvén válik érthetővé számára. A dialogikus vallásos stílusban egy újfajta nyitottság jelenik meg, mely szerint az ellentétek nem vezetnek kizáráshoz, vagy ellenségeskedéshez. Ebben a stílusban nem feltétlen cél vallásos identitást találni, az ,én elengedésével" új alapbizalom születik (második naivitás), melyben az egyén engedi magát bevonódni egy szimbólum, vagy egy narratíva erőterébe. Streib: Faith Development Theory Revisited, 154. 169
