OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA nôvekedésükrôl és a reformätus lelkiseg megeleseröl amindennapokban. Minden lelkész életútja más. Ebben az alfejezetben sem akarok általánosítani, csak a lelki út kapcsán szeretnék pár vallomást egymás mellé tenni, hogy mozaikszerűen bár, de kirajzolódjon egy kép a református lelkiség megéléséről a mai magyar kontextusban."" A spiritualitás értelmezésének bibliai szempontjai 20» A , spiritualitás" szó értelmezése együtt bővült, változott, alakult a keresztyén vallással, s napjainkra nem létezik egységes definíció e fogalom kapcsán. Csaknem annyi definíció létezik a kifejezésre, mint amennyi írás született ebben a tárgyban." Ezért is fontos, hogy a református spiritualitás kérdéseinek tárgyalásakor először a szó bibliai jelentésével foglalkozzunk. A bibliai spiritualitás: Isten jelenléte az emberi életben. Isten az, akivel az ember kapcsolatba kerülhet, akivel dialógust folytathat. Isten úgy jelenik meg, mint aki népével vonul, a vele való kapcsolat dinamikus, folyamatosan alakul: , Isten ígéretei elérnek az egyes ember személyes életszférájába, családjába, háztartásába. A legszemélyesebb szükségekben van jelen, úgymint gyermektelenség, életveszély, hatalmasságok által való fenyegetettség, békétlenség a családon belül. (...) Izrael Istenének munkája hozzákapcsolódik az egyes ember életéhez. Isten ígéretei érvényesek az egyes ember otthonára, munkavégzésére, nappalaira és éjszakáira egyaránt." Isten nem függetleníti magát az emberi élet történéseitől, hanem valóságosan jelen van népének szenvedéseiben is. Van, amikor Isten nem szól és hiányzik jelenléte (Jób 23,8—9; Zsolt 30,7; Hab 1,2) és van, amikor kijelenti magát népe számára (Zsolt 42,2; 84,7). Van, amikor ez a jelenlét félelmetes, mert az Isten hatalma (Jób 23,15—17) és/vagy bűn miatti haragja jelenik meg benne (Zsolt 51,11). Az emberi élet Isten színe előtt történik, és az Istentől való elvetettség egyenlő a halál állapotával (Zsolt 6,4—5; 88,3-—6; Préd 9,5-6 és 10). Az Újszövetség fényében a spiritualitás Krisztus váltságával és ami megmentésünkkel kezdődik. Ha Krisztusba kereszteltetünk, akkor meghaltunk a bűnnek, és Krisztusban van új életünk (Róm 6,3—11; 2Kor 5,17). Päl teolégiäjäban a nvevuatikos (latin fordításban: spiritualis) melléknév minden #7 A fejezet tanulmány változata a következő címmel jelent meg: Siba Balázs: Spirituális ûtkeresés és a református lelkiség — lelkészinterjúk fényében, Theoldgiai Szemle, Budapest, 2016/III, 158-169. 338 M. Singhal - L. Chatterjee: A Person Organization fit-based Approach for Spirituality at Work — Development of a Conceptual Framework, Journal of Human Values, Vol. 12, No. 2, 2006, 161-178., 167. #9 C. Westermann: Theologie des Alten Testaments in Grundzügen, Göttingen, Vandenhoeck und Ruprecht, 1978, 57.