OCR Output

A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA

Vannak még ilyen vezetéselmélet, meg nem tudom mi, ami, tehát csak azt gondolom,
hogy egy huszonöt éves lelkészt hogy kap szét a presbitérium, ha neki nincs alapvető
vezetéselmélete, tudásháttere, akkor nagy segítség lenne, ha ez is bekerülne a tanu¬
lásba. (3/59)

Rangdinamikai megközelítésben a lelkészek többnyire az alfa pozíciót töltik be,
bár egylelkészes gyülekezetekben is előfordulhat, hogy a lelkész béta vagy ómega
szerepbe kerülhet a gyülekezet vezető testületén belül, de ez utóbbi szerepek
elsősorban a többlelkészes gyülekezetekben jelennek meg.

Olyan gyülekezetekben, ahol informálisan két vezető lelkész van, ott a rend¬
szer magában hordozza a , most akkor ki a vezető?" feszültségét, akár a gyüle¬
kezeti tagok szämära is. Ebb6I a szerepkonfliktusbél, akár kapcsolati konfliktus
is kialakulhat a kollégák között:

Olyan helyeken lehettem [lelkesz], ahol 2-2 főnököm volt. Ami abból a szempontból
volt izgalmas, mert nem voltak jóban. [...] nem tudtak egymással együtt dolgozni.
Nagyon különös volt őrlődni a két ember között, mert ha az egyikkel jóba voltál,
a másik rögtön az ellenségének tekintett, ha nemis ennyire súlyosan, de mindenesetre
nehéz volt bármelyikükhöz kapcsolódni. Ebből a szempontból nagyon sokat tanultam
ebből, hogy ha egyszer az Úristen két lelkészi helyet adott, akkor ragaszkodni kell
ahhoz, hogy ez a két ember, két lelkész soha ne hallgasson másra. Ne lehessen egymás
ellen hangolni. Mert ezt később észre is vettem, hogy kifejezetten voltak emberek,
akik erre apelláltak, hogy egyikről a másiknak mondtak valamit, egymás ellen lehetett
hangolni. (16/32)

A zsinat-presbiteri elv kettős vezetési modellje is tisztázandó helyi szinten a fel¬
adat- és felelősségi körök tekintetében. A gyülekezet gondnoka és lelkésze között
is feszülhet olyan ellentét, ami rangdinamikai szempontból is értelmezhető és
előfordulhat, hogy az alfa szerepét a gondnok tölti be. Ennek egy sajátos példá¬
ja, amikor az egyik egylelkészes gyülekezetben a lelkész ómega szerepbe került
a gondokhoz képest:

A helyen sok konfliktusom volt, egy betánista gyülekezet volt, ahol a gondok úr ezt
képviselte, én már [...] akkor már számomra a törvényeskedő kereszténységtől elfor¬
dultam, és ez a prédikációmban is megjelent, úgy annyira, hogy a principálisom azt
kérte, hogy helyezzenek el. De nem ordítozunk, meg szemtelenkedünk, visszapofá¬
zunk, nem erről szólt ez a történet, vagy, hogy nem végeztem el a szolgálatomat, vagy
elkéstem volna vagy valami, szó nincs erről, én mindent elvégeztem, de hogy az én

kegyességem és az ő kegyessége más volt. (6/29)

146